A decemberi rendes parlamenti választás után a spanyolok a hét végi előrehozott szavazáson is feladták a leckét politikusaiknak. Akárcsak akkor, most sem adtak egyik pártnak sem egyértelmű, abszolút többséggel járó felhatalmazást a kormányalakításra - összegezte a legfontosabb tanulságot a Wall Street Journal.

Jobbra nem

Az országot 2011 vége óta vezető Mariano Rajoy miniszterelnök Néppártja 137 mandátumot szerzett a 350 fős parlamentben, ami ugyan jobb eredmény, mint decemberben, de nagyon messze van a többséghez szükség 176 helytől. A jobboldal másik pártja, a néhány éve alakult liberális Ciudadanos csak 32 mandátumot szerzett a decemberi 40 helyett, így kettejüknek együtt sincs meg a kellő többsége.

Ráadásul az új párt vezetősége a régi politikai elit képviselőjét látja a miniszterelnökben, ezért az ő irányításával működő kormányt nem hajlandó támogatni. Lehet, hogy ennek nincs is jelentősége, ugyanis egy további szóba jöhető koalíciós partnerrel, egy kisebb regionális párttal együtt sem jönne össze a jobboldali koalíciós többség.

Balra sem

A Szociáldemokrata párt, amely az elmúlt 40 évben felváltva kormányozta Spanyolországot a Néppárttal, kicsit javított helyzetén, de még így is csak 90 mandátumot szerzett. Rajoy ugyan korábban felvetette a nagy koalíció lehetőségét, ám a baloldal azért utasítja el a személyét, mert kormánya az elmúlt években megszorító politikát folytatott, azaz sanyargatta a népet.

A radikális baloldal nem tudta növelni támogatói számát. Az újonnan alakult Podemos ugyan összeállt a főként helyi szinten erős Egyesült Baloldallal, ám ketten együtt éppen annyi mandátumot gyűjtöttek, mint decemberben. Ez azonban legalább valakiknek örömet okozott.

Választási eredmények Spanyolországban
Pártmandátumszám
Dec.Jún.
Néppárt123137
Szocialista Párt8590
Podemos-Egyesült Baloldal*7171
Ciudadanos4032
Mások2625
*Tavaly decemberben külön indultak, akkor a Podemos 69, az Egyesült Baloldal 2 mandátumot szerzett.Forrás: Wall Street Journal

Szárnyaló tőzsde

Nevezetesen a tőzsdei befektetőknek és a bankároknak, akik az utóbbi időben attól tartottak, hogy a Podemos hatalomra kerülésével romlani fog szervezeteik piaci környezete. A párt részben meg akarta szigorítani a részben állami tulajdonban lévő bankok ellenőrzését, részben bankadó kivetését tervezte a költségvetési bevételek növelése érdekében.

Miután ez - legalábbis most - biztosan nem lesz, a korábbi állami feltőkésítés után részben állami tulajdonban lévő Bankia SA részvényei 14 százalékkal erősödtek hétfőn, igaz, a Brexit-frász miatt pénteken 21 százalékkal gyengültek. A többi bank papírjainak árfolyama szintén hegymenetre váltott, a vezető tőzsdeindex 2,75 százalékkal ugrott meg.

Az elemzők pillanatnyilag azt tartják a legvalószínűbb fogragtókönyvnek, hogy Rajoy kisebbségi néppárti kormányt alakításával próbálkozik.