Jövő nyárra akár 70 dollárig is emelkedhet az olaj ára a szezonálisan erősebb amerikai vezetési szezon alatt, ahogy a piac erős túlkínálatos állapotból jelentős deficitbe fordul át - Francisco Blanch, a Bank of America Merrill Lynch árupiaci és derivatív részlegének elemzési vezetője szerint - írja a szakportál.

A szakértő a CNBC-nek elmondta, hogy az OPEC olajkartellként nem működőképes, a tagországok egymással versenyeznek, ezért nagyon kicsi a tér a kompromisszumra. A Bank of America szerint azonban még ha nem is lesz megállapodás az OPEC tagok között, jövőre a globális olajkereslet így is mintegy napi 800 ezer hordóval haladhatja meg a kínálatot.

Ezt elsősorban annak tulajdonítják, hogy az olajárak összeomlása után a vállalatok jelentősen visszafogták beruházásaikat, ez pedig 2017 nyarára fog jelentkezni a termelésben. Legutóbb 2010-ben volt ilyen mértékű deficit az olajpiacon. Ez azt eredményezte, hogy az árak 78 dollárról 95 dollárig emelkedtek. Blanch szerint a Fed fokozatosan fog csak kamatot emelni, ami kordában tarthatja a dollárt, és megakadályozza, hogy az olaj túl drágává váljon a más devizát tartó vásárlóknak.