A varsói kormány az év elején bejelentette, hogy átalakítja a nyugdíjrendszert, és az erről szóló törvény előkészítésével a társadalombiztosítási intézetet (ZUS) bízta meg. Az utóbbi elkészítette javaslatát, amelynek egyik eleme komoly vitát váltott ki.

A ZUS azt indítványozza, hogy azok, aki nem fizettek elegendő nyugdíjjárulékot, azok semmilyen nyugdíjat ne kapjanak. Csak annak lenne joga erre a jövedelemre, aki nők esetén legalább 15 évig, a férfiaknál 20 évig fizetett nyugdíjjárulékot. A tb-szakértők szerint aki ilyen kevés ideig járult hozzá a nyugdíjához, az utalás költségénél is kisebb pénzt kapna.

Ici-pici

A szervezet adatai szerint ráadásul nem példa nélküli Lengyelországban a jelentéktelen nyugdíj. A minimálnyugdíjnál, azaz 882 zlotynál (63,5 ezer forint) 80 ezren kapnak kevesebbet. Vannak olyanok, akik 5-6 zlotyra (360-430 forint) jogosultak, de olyan is akad, akinek 45 groszy (32 forint) a járandósága.

Szakértők szerint hosszú a 15 és 20 éves időszak, elég lenne öt év. Kiszámolták, hogy ha egy férfi csak tíz évig kapott átlagbért - és ezen felül nem volt olyan jövedelme, amely után tb-t fizetett volna -, akkor 500 zlotys (36 ezer forint) nyugdíjra lenne jogosult. Ha ugyanennyi ideig minimálbért kapott, akkor 200 zlotyt (14,4 ezer forint) kaphatna nyugdíjasként.

Felejtsük el?

A ZUS azzal puhítja javaslatát, hogy akik nem lennének jogosultak nyugdíjra, azok egy összegben visszakapnák - az e jogosultság megszerzéséhez nem elegendő - befizetéseiket. Igaz, ez után jövedelemadót kellene fizetniük.

Az egész ügyet felülírhatja azonban, ha a kormány megvalósítja egy másik tervét. E szerint egységes adót vezetnének be, amely magában foglalná a társadalombiztosítási járulékokat és a személyi jövedelemadót. (Így a nyugdíj egyfajta szociális juttatássá válna, amit az állam nyújt, végképp elvesztené biztosítás jellegét, amelyben a befizetéstől függ a járandóság - a szerk.)