A nyersolaj ára eséssel indította a májust, miután kiderült, hogy Irak olajexportja rekord közeli szintre emelkedett, amivel tovább erősítette a világpiacon immáron évek óta érvényesülő túlkínálatot. A pénteki jelképes árcsökkentést hétfőn több mint egyszázalékos hanyatlás követett - derül ki a Bloomberg cikkéből.

Az észak-amerikai WTI ára hordónként 45,5 dollár körül ingadozott visszacsúszva a 46 dolláros szintről. A londoni Brentért júliusi szállításra hordónként 46,67 dollárt kellett adni az első májusi munkanapon, ami másfél százalékos csökkenés a korábbihoz képest. A júniusi kontraktus 48,13 dolláron futott ki a múlt hónap végén.

Iraki tempó

A hangulatot elsősorban az változtatta meg, hogy az illetékes bagdadi minisztérium jelentéséből kiderült: az iraki kurd regionális kormány kivitelét leszámítva Irak naponta 3,36 millió hordó olajat exportált a múlt hónapban. Egy hónappal korábban 3,29 millió hordó volt a napi kivitel az áprilisi export közel van a tavaly novemberi 3,365 milliós rekordhoz.

Irakban rendkívüli állapotot hirdettek azt követően, hogy síita muszlim tüntetők betörtek Bagdad szigorúan védett központi negyedébe, a zöld zónába. A kormány távozását követelő - a semmihez sem értő politikusok helyett szakértői kormányt akaró - tiltakozó tömeg megostromolta a parlamentet, és várakozások szerint politikai patthelyzet következhet az országban.

Ugyanakkor a felfordulás eddig nem érintette az olajkitermelést. A Bloomberg adatai szerint áprilisban naponta 4,31 millió hordó fekete aranyat hoztak a felszínre. A BP és a Lukoil is növelte olajbányászatát az ország déli részén lévő mezőin.

Az OPEC is pumpál

Az olajpiaci áremelkedés megfékezéséhez hozzájárulhat az is, hogy az OPEC napi közel félmillió hordóval, 33,217 millióra növelte kitermelését. A Bloomberg 1989-ig visszatekintő adatai szerint ez volt a legnagyobb havi növekedés. Irán termelése 300 ezer hordóval 3,5 millióra ugrott. Ilyen szinten utoljára 2011-ben volt az országban az olajbányászat.

Mindez ellensúlyozza, hogy az amerikai olajtermelés napi kilencmillió hordó alá csökkent. Összességében azt láthatjuk, hogy az áremelkedés lendülete kifullad - vélte Eugen Weinberg, a Commerzbank árupiaci elemzője. A kereskedők negatív hangulata mellett a negatív fundamentumok hatása is egyre inkább érezhető.

A termelők gondjainak gyökere a túlkínálat, amely egyelőre nem enyhül. Ha mindez igaz, akkor az autósok reménykedhetnek abban, hogy a nyári üdülési szezonban a jelenlegieknél alacsonyabb benzinárakkal találkoznak a kutaknál.

Zajlik az élet

A hét közepe azonban újabb fordulatot hozott az olajpiacon. Az változás egyik oka az volt, hogy az erdőtüzek miatt 88 ezer embert kellett kitelepíteni Kanada olajhomok-kitermelő területén és le kellett állítani több csővezetékben is a szállítást. A másik ok a líbiai polgárháborús harcok kiújulása, ami azzal a veszéllyel fenyeget, hogy visszaesik az észak-afrikai ország exportja. Az árcsökkenés megállt, sőt megfordult, a Brent például egy százalékkal drágult egyik napról a másikra.

A kereskedők még arról is megfeledkeztek, hogy a friss készletadatok a vártnál magasabb tartalékokról tanúskodtak. Az olajipari vállalatok részvénye emelkedő pályára álltak, magukkal húzva a tőzsdéket is.