Védelmébe vette az eurótagállamok vezetőivel hétfőn reggel aláírt megállapodást Alekszisz Ciprasz görög kormányfő kedd esti tévéinterjújában. Igaz ugyan, hogy a vasárnapi tárgyalások durvasága sötét árnyékot vet Európára és a hitelprogramról folytatandó tárgyalások feltételeit rákényszerítették Görögországra, de az egyezség megmentette az országot attól, hogy kiszoruljon az eurózónából - jelentette ki a Reuters tudósítása szerint.

Ezt követően államférfihez illően folytatta: Teljes felelősséget vállalok a hibákért és a tévedésekért, amelyeket elkövettem egy olyan megállapodásnak az aláírásával, amelyben nem hiszek. Azért tettem, hogy elkerüljük Görögország katasztrófáját, a bankok összeomlását. Kötelezettséget vállaltam rá, hogy az egyezséget végrehajtom. Nehéz elfogadni, de az az igazság, hogy egyirányú utcába kényszerítették Görögországot - jegyezte meg keserűen.

Bosszút álltak

Azért hozzátette ehhez azt is, hogy érzése szerint tárgyaló partnerei bosszút akartak állni rajta azért, hogy hónapokon át ellenállt az elvárásaik teljesítésének. Harcolt azért, hogy elkerüljék a bérek és a nyugdíjak további csökkentését, végül az elfogadott költségvetési kiigazítási lépések szerinte kisebb terhet rónak az emberekre, mint az elmúlt öt évben korábban végrehajtott megszorítások.

A BBC-n megjelent twitterbejegyzések felhívják a figyelmet arra, hogy Ciprasz a harmadik fontos szereplő az elmúlt hetek görög drámájában, aki nem hisz az szombattól hétfőig kialkudott intézkedéscsomag hatásosságában. Az első Wolfgang Schauble, akinek vezetése alatt a német pénzügyminisztérium kidolgozta a görögök kilépésének tervét. A második pedig az IMF, amelynek kedden kiszivárgott elemzése szerint a gazdaság a tőkekorlátozások miatt olyan ramaty állapotba került, hogy jelentős hitelkönnyítés nélkül ezek a lépések nem segíthetnek Görögországon.

Folytatja

Az athéni kormány fejének komoly lázadással kell számolnia saját pártján, a radikális baloldali Szirizán belül, ám megfigyelők szerint az ellenzék támogatásával szerdán - a tervek szerint késő este - meg fogja szavazni a görög parlament a hétfői megállapodásban foglaltakat. Ciprasz kijelentette, hogy végig akarja csinálni a négyéves kormányzati ciklust, ezen az időtávon akarja megvalósítani választási programját.

Hogy ezen mit ért pontosan, azt csak ő tudhatja, ugyanis a program arról szólt, hogy Görögországot további megszorítások nélkül bent lehet tartani az eurózónában, el lehet indítani a gazdasági növekedést, ami lehetővé teszi a 25 százalékos - a fiatalok körében 50 százalékos - munkanélküliség csökkentését. Azt azonban világossá tette, hogy nem tervezi előrehozott választások kiírásának kezdeményezését, azaz ha kell kisebbségi kormánnyal, vagy új koalíció szervezésével, esetleg a kormány átalakításával folytatja a munkáját.