Meglepően sok hitel kell a bankoknak

Az amerikai bankok élnek a Fed által megkönnyített hitelfelvétel lehetőségével, miközben a több brit pénzintézet is ECB-hitelek után kajtat.
Komócsin Sándor, 2007. szeptember 14. péntek, 10:53

A 2001-es terrortámadások óta nem látott mennyiségű hitelt vesznek fel az amerikai bankok a Fedtől, élve a megkönnyített fizetési feltételekkel. A napi átlagos kölcsönnyújtás 2,93 milliárd dollárra kúszott fel az egy héttel korábbi 1,83 milliárdról. Mindkét adat magasabb, mint amire a szakértők a hitelproblémák megjelenésekor számítottak.

Eközben a Bank of England pénteken bejelentette, hogy rendkívüli pénzinjekcióval segíti ki fizetési problémáiból a brit Northern Rock Plc-t. A támogatást kapott pénzintézet közölte, hogy vártnál 147 millió fonttal (298 millió dollár) kisebb profitot fog elérni 2007-ben. A helyi bankszövetség elnöke és a BoE vezetése is igyekezett hangsúlyozni, hogy a megsegített bank tulajdonképpen jó állapotban van, a betéteseknek nem kell aggódniuk, éppen csak némi átmeneti gond adódott.

A lépés annyiban meglepő volt, hogy német lapértesülések szerint a brit bankok az Európai Központi Banktól igyekeznek hitelt felvenni, mert a BoE hezitál kölcsönözni nekik. A műveleteket a kontinentális Európában működő leányvállalataikon keresztül bonyolítják le, a megszerzett pénzt aztán dollárra váltják, hogy pótolják a nehézzé vált amerikai hitelfelvételeket.

HOZZÁSZÓLÁSOK