Megrengetheti a földet a Paradise-iratok ügye

Az európai uniós intézményeknek haladéktalanul foglalkozniuk kell a Paradise-iratok néven kirobbant botránnyal - mondta hétfői nyilatkozatában Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőhelyettes, aki szerint új nemzetközi szerződésre lenne szükség az adóparadicsomok kezelésére.
Domokos Erika, 2017. november 6. hétfő, 11:45

A kormányfőhelyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter a PAP hírügynökségnek küldött nyilatkozatában reagált a Süddeutsche Zeitung című német lap által vasárnap közzétett, Paradise-iratoknak (Paradise Papers) elnevezett, 13,4 millió aktából álló, offshore cégekre vonatkozó adatbázisról - írja az MTI.

Morawiecki szerint az adóparadicsomok problémája csak globális szinten kezelhető, ezért szükség lenne a nemzetközi adójog új szabályozására. "Nélkülözhetetlen egy, a régi Bretton Woods-ihoz hasonló szerződés" - hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes, utalva a második világháború utáni nemzetközi pénzügyi kapcsolatokat szabályozó rendszerre.

"Az Európai Uniónak határozottan kellene harcolnia a szolidaritást és az alapvető igazságosságot megszegő adógyakorlattal" - hangsúlyozta Morawiecki. Szorgalmazta, hogy a Paradise-iratok témáját haladéktalanul vegye napirendre az Európai Bizottság, az Európai Parlament, valamint az Európai Unió Tanácsa.

"Hiszen a tagállamok költségvetéseit megcsorbító, bizonyára milliárdokra rúgó befizetetlen adóról beszélünk" - mutatott rá a kormányfőhelyettes, aki szerint az adóparadicsomok hosszú távú működése csak az újságok első oldalain szereplő emberek és multinacionális nagyvállalatok nagymértékű érdekeltsége miatt lehetséges.

Utalva az előző offshore-botrányokra, Morawiecki úgy vélekedett: a Lux Leak és a Panama-iratok "áttörésjellegűek voltak", a Paradise-iratok ügye viszont "földrengésnek bizonyulhat, mely után már tartósan megváltozik az adóparadicsomok globális értékelése".

Ebben a vonatkozásban Európa előtti nagy kihívásnak nevezte "a republikánus-demokratikus kapitalizmus új modelljének" megteremtését, mely újjáépítené a mindenki számára elérhető jólétet.

Utalt az Amszterdami Egyetem egyik kutatására, mely a legfontosabb európai adóparadicsomok között sorolta fel Svájcot, Hollandiát és az Egyesült Királyságot, és felhívta az érintett államok társadalmait, "gyakoroljanak nyomást politikai vezetőikre, hogy a világ e legfejlettebb és leggazdagabb országai ne alkalmazzanak adódömpinget a gyengébb országokkal szemben".
A lengyel sajtó eddig nem számolt be arról, hogy a Paradise-iratoknak lennének lengyelországi érintettjei - írja az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK