Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A telefonadó és a kiskereskedelmi válságadó miatt is megindítja az Európai Bizottság (EB) a kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen - értesült megbízható forrásból a BruxInfo. A testület ma jelenti be, hogy mely tagországok ellen milyen ügyekben indít, vagy éppen léptet újabb szakaszba jogsértési eljárásokat. Közöttük lesz a két adóval kapcsolatos eljárás megindítása is.

A telefonadót idén májusban fogadta el az Országgyűlés, eszerint július elsejétől hívásonként, és megkezdett percenként 2 forintot kell fizetni a fogyasztóknak. Június elején viszont a parlament máris módosította a jogszabályt, a magánszemélyek számára 400, a cégek számára 1400 forintos felső határt szabva az adó mértékének.

A telefonadó kifejezetten a távközlési szektorban működő cégeket érinti, így az ipar már korábban jelezte, az erről szóló törvény ugyanúgy sértheti az uniós jogot, mint a 2010-ben bevezetett telekommunikációs adó, amely jelenleg az Európai Bíróság asztalán fekszik.

Hasonló okok miatt indít kötelezettségszegési eljárást a Bizottság a kiskereskedelmi válságadó ellen is. A 2010 nyarán bevezetett átmeneti adó mértékét a kiskereskedelmi vállalkozások árbevétele alapján állapítanák meg.

Uniós források megerősítették a BruxInfo szerdai hírét, amely szerint az EB kötelezettségszegési eljárást indít cafeteria-rendszer átalakítása miatt is. Erről bővebbet itt olvashat.

Emellett a második szakaszába léphet a már korábban megindított eljárás a tojótyúkok ketrecmérete kapcsán hatályos EU-jogszabályok nem megfelelő alkalmazása, valamint a pálinkafőzés jövedékiadó-mentessége miatt is.

A fentiek mellett egy uniós figyelmeztetést is kapott Magyarország: az Európai Bizottság (EB) nyomatékosan arra kéri Magyarországot, hogy nemzeti szabályozását hangolja össze a projektek környezeti hatásának vizsgálatáról szóló európai uniós szabályokkal. Amennyiben két hónapon belül nem érkezik megfelelő válasz, az ügy az EU Bírósága elé kerül