Megszólalt Putyin, ugrottak a piacok

A Donyeck megye függetlenségéről vasárnapra tervezett népszavazás elhalasztására kérte a kelet-ukrajnai oroszbarát vezetőket Vlagyimir Putyin orosz államfő, miután az orosz fővárosban tárgyalt szerdán Didier Burkhalter svájci külügyminiszterrel, az Európai Biztonsági és Együttműködési szervezet (EBESZ) soros elnökével. Putyin azt is jelezte, hogy visszavonták az orosz csapatokat az ukrán határról.
MTI-Eco, 2014. május 7. szerda, 17:58

A svájci külügyminiszter közölte, hogy az EBESZ néhány óra múlva javaslatot tesz az ukrán válság rendezésének menetrendjére.

Putyin arra hivatkozott, hogy még a népszavazás előtt meg kell teremteni a párbeszéd feltételeit. Közölte, hogy nincsenek orosz csapatok az ukrán határ mentén. Azt mondta, hogy azok olyan helyeken tartózkodnak, ahol "rendszeres foglalatosságukat végzik a gyakorlótereken". Hozzátette, hogy ez könnyen ellenőrizhető a jelenlegi korszerű felderítési eszközökkel.

Burkhalterrel közös sajtóértekezletén az orosz államfő egyúttal az erőszakcselekmények beszüntetésére szólított fel. A kijevi vezetéstől azt követelte, hogy vessen véget délkelet-ukrajnai terrorellenes hadműveletének, amelyet Moszkva továbbra is büntető akcióként fog fel.

Fontolóra veszik a Donyeck megyei Moszkva-barát szakadárok Vlagyimir Putyin halasztási javaslatát, az ukrán kormány vezető tisztségviselői egyelőre nem reagáltak.

Az orosz elnök bejelentésével egy időben - még nyilvánvalóan nem Putyin szavaira válaszolva - Szerhij Pasinszkij, az ukrán elnöki hivatal ügyvivő vezetője Kijevben arról beszélt, hogy folytatódik a terrorellenes művelet, s azt ígérte, "megsemmisítenek vagy elfognak minden terroristát" a Donyeck megyei Szlovjanszkban és a szomszédos Kramatorszkban. Hozzátette mindazonáltal: a kormányerők egyelőre nem hatolnak be Szlovjanszk városába, hogy békés lakosok ne essenek a harcoknak áldozatul.

Az orosz tőzsdeindex csaknem 6 százalékkal megugrott Putyinnak a donyecki oroszbarát szakadárokhoz intézett felhívására.
Putyin kijelentette, hogy országa mindent elkövet az ukrán válság rendezése érdekében, és támogatja a békés megoldást célzó nemzetközi erőfeszítéseket. Az elnök arról is tájékoztatta a sajtót, hogy Angela Merkel német kancellár kerekasztal-tárgyalásokat javasolt a válság megoldására a konfliktusban érintett valamennyi fél, így a kijevi kormányzat és a kelet-ukrajnai oroszbarát erők vezetőinek részvételével. Putyint nem sokkal azelőtt hívta fel telefonon a német kancellár.

Az orosz elnök közölte, hogy Moszkva támogatja Merkel kezdeményezését, és azt jó javaslatnak tartja.

Didier Burkhalter azt jelentette be a moszkvai sajtóértekezleten, hogy az EBESZ az elkövetkező órákban javaslatot tesz az ukrán válság rendezésének menetrendjére az április 17-i genfi megállapodást aláíró négy félnek.

Burkhalter emlékeztetett arra, hogy kedden Bécsben az EBESZ-tagállamok külügyminiszterei megvitatták már a rendezési tervet, amely négy fő pontra osztható: a fegyverszünet elérésére, a feszültségek terjedésének megakadályozására, a párbeszéd megteremtésére és a választásokra.

Az Ukrajna, Oroszország, Egyesült Államok és az Európai Unió képviselői által április 17-én Genfben tető alá hozott megállapodás egyebek között előírta az erőszak megszüntetését, az illegális fegyveres csoportok lefegyverzését, és a megszállt épületek kiürítését.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Zodiakus, 2014.05.08 01:54

Most taktikai csend van.Mindkét fél átgondolja hogy jutott idáig,mi volt az eredeti célja,és mit lehet ebből realizálni.
A Krim megszerzéssel az oroszok már nyertek.Akarnak még nagyobb területet Ukrajnából,vagy csak az ott lakó oroszok szeretnének csatlakozni.Feltehetőleg inkább ez utóbbi.
Mindezt Ukajna magának köszönhette,a meggondolatlan diszkriminatív nemzetiségi törvényével.
Érdekes ez.Az a baloldali oroszbarát Janukovics kormány alkotta az európai léptékkel is nagyon jó nemzetiségi törvényt,ami nagyon korrupt volt.
Ezt vonta vissza és alkotott egy messze nem demokratikus nemzetiségi törvényt a jobboldal,ami legalább olyan korrupt mint elődje.(narancsos forradalom után ezt bizonyították is)És mégis.Ezeknek szurkol a nyugat.Érdekes.....a várható profit többet ér mint az emberi alkotmányos jogok.Mi figyeljünk,tanuljunk,hogy többet ne legyünk naívak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

juliann, 2014.05.08 00:33

@Tomi31:
Végre valami jó hír..

Válasz:::Nézd az orosz tévét,más a helyzet !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matrica, 2014.05.07 19:15

Végre. A szabad világ egy csatát megnyert, de még messze nincs vége. Reméljük az ukránok mielőbb megkezdhetik a felzárkózást. Amennyire tudom '91-ben még a lengyelekkel voltak egy szinten GDP/fő alapján. Hajrá!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Tomi31, 2014.05.07 18:29

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html