Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A NATO-nak ezért át kell értékelnie védelmi stratégiáját, a kelet-közép-európai európai országoknak pedig saját védelmi rendszerük megerősítésével kell hozzájárulniuk a NATO biztonsági rendszeréhez. A lengyel elnök közölte, a találkozón Románia, Litvánia, Lettország, valamint Szlovákia bejelentette, hogy növelik védelmi kiadásaikat. Komorowski úgy ítélte meg, hogy a kelet-közép-európai térségben erősíteni kell az észak-atlanti szövetség katonai jelenlétét.

A szeptemberi nagy-britanniai NATO-csúcsról egyeztetve az államfők Komorowski szerint egyetértettek abban, hogy újfajta, vegyes jellegű háborúk esetére kell folyamatosan felújítandó védelmi terveket kidolgozni, az erre reagáló védelmi rendszert erősíteni.

A malajziai légitársaság utasszállító repülőgépének lelövésével kapcsolatban a lengyel elnök közölte, hogy az államfők közösen elítélték a polgári lakosságot veszélyeztető műveleteket, s határozottan tiltakoztak a terrorcselekményeket elkövetők mindenfajta támogatása ellen.

"A ENSZ Biztonsági Tanácsának nyilatkozatára hivatkozva a tragédia körülményeinek teljes tisztázását szorgalmaztuk egy nemzetközi bizottság keretében, minden érdekelt ország bevonásával, amihez biztosítani kell a helyszín, bizonyítékok és a tanúvallomások teljes hozzáférhetőségét, a bizottság akadálytalan tevékenységét - hangoztatta Komorowski.

A négy visegrádi ország - Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország -, a három balti állam - Észtország, Lettország, Litvánia- , valamint Románia és Bulgária államfőinek találkozóját kedden tartották meg Varsóban. A fő célja a felkészülés a NATO szeptemberi, nagy-britanniai csúcstalálkozójára, az álláspontok egyeztetése volt.