Menekülnek a cégek Katalóniából

Ebben a hónapban már 691 cég helyezte át társasági székhelyét Katalóniából Spanyolország más területére - közölte Ana del Valle, a spanyol kereskedelmi nyilvántartó igazgatója.
Dzindzisz Sztefan, 2017. október 18. szerda, 12:02

Az adatok szerint október első két hetében annyi vállalat döntött társasági székhelyének megváltoztatásáról, mint tavaly egész évben. A legtöbben, 212 cég, október 9-én hozták meg a döntést, egy nappal a katalán parlament rendkívüli ülése előtt, amelytől sokan azt várták, hogy kinyilvánítják Katalónia függetlenségét - írja az MTI.

Ana del Valle szerint a vállalatok a jogbiztonságra hivatkozva távoznak Katalóniából. A spanyol törvények értelmében alkotmányellenes október 1-i katalán függetlenségi népszavazás másnapján egymás után jelentették be a cégek, hogy elköltöztetik székhelyüket Katalóniából.

A spanyol kormány október 6-án rendeletet fogadott el, amelyben megkönnyítette a folyamatot, így a részvényesi közgyűlés jóváhagyása nélkül a cégek igazgatótanácsa is dönthet a székhely megváltoztatásáról.

Mindez Katalónia számára adóbevételek elvesztését jelenti, ilyen például a gazdasági tevékenységet terhelő adó, és a vagyonátruházási illeték, amelyeket a vállalatok az új székhelyükön fizetnek meg a jövőben.

A cégek szerint a belpolitikai bizonytalanság negatív hatást gyakorol a helyi gazdaságra, ami ráadásul beláthatatlan ideig eltarthat, ezért a székhelyek áthelyezésével szeretnék elkerülni a veszteségeket.

A távozók között van például a Caixabank, amely Spanyolország harmadik legnagyobb pénzintézete.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zana, 2017.10.22 13:45

"Látod, h te csak szavakban vagy liberális. Ellene vagy egy nép szabad önrendelkezésének, mert az ellentétes a brüsszelita neolibsi érdekeknek. Gusztustalan, képmutató vagy."
Na vajon kitől van-e bájos idézet?
"Igen, láttuk mit műveltek a rendőreitek katalóniában. Ilyenek vagytok. Képmutató agresszor állatok."
És ez a másik gyöngyszem? Kit ért az alatt rendőreitek, talán van itt valaki a spanyol kormányból?
Ez viszont a csúcs:
"Bp-en ugyanúgy magyarok élnek, mint az ország többi pontján." Jó hogy tudjuk, köszönjük meg a jobberek gyöngyének. Köszönjük, hogy az ostobaságát pelyvaként szórja közénk. Gracia hombre!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2017.10.22 12:24

@MLB2017: Valós tényeket nem szükséges cáfolni.

Sehol nem vitattam, hogy Katalónia nem rendelkezik azon előnyökkel amikre dühödben hivatkozol....Van magyar példa is. Győrtől, mint az egyik legfejlettebb régió központjától forintmilliárdokat von el a csuti maláj kormánya adóerő lefölözés címen. Ezen nézet alapján a katalánokhoz hasonlóan a győri lakosok is háboroghatnának azért mert az ő pénzükből finanszírozzák a veszteséges régiókat.

Végül csak egy kérdés: Te írtad e 2017 okt. 19-én csütörtökön 9:14- kor nekem a következőket:
" Am meg úgy néz ki hiába szeretnének a katalánok szabadon élni, sztem nincs esélyük, erőszakkal leverik őket."

Ez volt az alap arra, hogy szokás szerint hazudozással vádolj másokat.
Amúgy nem különösebben zavar, a nagy marha igazságérzetednek betudom a dolgot. Vigasztaljon, hogy nem egyedül vagy .
A felforgató elemek után - bukott forradalmak, stb. - mindig Deák Ferenceknek kell rendbe szedni a dolgokat, mert a rebellis hevület erre nem alkalmas.

Ui.: ezt a témát részemről lezártam, Te oszd tovább az örök igazságot:)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2017, 2017.10.21 11:54

@pastorius: "így csak ölnék egymást az emberek.."
Igen, láttuk mit műveltek a rendőreitek katalóniában. Ilyenek vagytok. Képmutató agresszor állatok.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2017, 2017.10.21 11:53

@pastorius: "amúgy mi zavarja a szabadságukat?"
Kérdezd meg a katalánokat, okoska!

"ilyen alapon akkor Budapest is bemondhatja az unalamast??"
Nem, Bp-en ugyanúgy magyarok élnek, mint az ország többi pontján. A katalánok pedig nem spanyolnak vallják magukat. Ennek azért nem kellene ilyen bonyolultnak lennie, még neked sem.

Látod, h te csak szavakban vagy liberális. Ellene vagy egy nép szabad önrendelkezésének, mert az ellentétes a brüsszelita neolibsi érdekeknek. Gusztustalan, képmutató vagy.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2017.10.21 11:47

@MLB2017: ilyen alapon akkor Budapest is bemondhatja az unalamast??
az ország bámely pontjánál sokkal jobban áll, mondhatni sok régiót eltart...unjuk meg?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html