Merkel beindult: felpörög az EU, adóharmonizáció is jöhet

Angela Merkel támogatja a francia és a német vállalati adórendszer összehangolását, illetve a csődtörvények harmonizálását, amit francia kollégája Emmanuel Macron javasolt. Emellett a migrációs és a védelmi politikában akar minél előbb lendületet adni a közös európai cselekvésnek.
Komócsin Sándor, 2017. szeptember 29. péntek, 18:25

Angela Merkel határozottan jelezte, hogy kész felpörgetni Németország és Franciaország együttműködését az EU reformja érdekében - írja a Financial Times. A német kancellár úgy látja, hogy nagyon magas szintű konszenzus alakult ki a két ország vezetése között ebben az ügyben. Merkel lényegében Emmanuel Macron hét eleji nagy beszédére reagált, amelyben francia államfő konkrét javaslatokat tett az előrelépésre.

Volt azonban eddig egy nagy különbség a két vezető hozzáállása között. Míg Macron már a tavaszi elnökválasztási kampányban is az unió erősítése mellett érvelt, Merkel a szeptemberi parlamenti szavazás előtt kerülte a témát. Miután a német konzervatívokat megosztja az uniós integráció szorosabbra fogásának kérdése, nem akarta feszegetni a belső konfliktust generáló ügyet.

Több csúcs lesz

A német politikus Tallinban nyilatkozott, ahol Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke meghívására EU-tagállamok vezetői beszélgettek az unió jövőjéről. Munkavacsorájukon, amelyet külön kétoldalú találkozók is követtek, észt ínyencségeket szolgáltak fel nekik a capuccino mellé.

A kiszivárogott hírek szerint Merkel úgy látja, hogy a változásokhoz sűrűbben kellene találkozniuk az uniós országok első számú vezetőinek. Azaz a jövőben gyakrabban tarthatják az elmúlt években nagyjából félévente tartott csúcstalálkozókat. Macron hosszasan beszélt kollégáinak a hét elején felvázolt terveiről - ezért is tartott az este kilenckor kezdődött találkozó még bőven éjfél után is.

A részletek is látszanak

Merkel beindult: kijelentette, hogy Európa nem vesztegelhet tovább, ezért gyorsan meg kell kezdeni a tárgyalásokat a jövőről. A részletekről kiderült, hogy egyetértés lehet az Európai Monetáris Alap felállításában, amely az IMF mintájára támogatást nyújthatna a pénzügyi gondokkal küszködő uniós országoknak.

A kancellár emellett üdvözölte Macron felvetései közül a német és a francia vállalati adórendszer, illetve a fizetésképtelenséggel kapcsolatos szabályozás harmonizálását. Kiemelte továbbá a migráció és a védelem ügyét, amelyekben minél előbb erősíteni kellene az európai együttműködést. Végül megjegyezte, hogy a francia államfő javaslatai napirenden lesznek a most induló berlini koalíciós tárgyalásokon is.

A találkozón egyébként a résztvevők összevetették Macron "projektcentrikus" terveit Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke inkább az intézményfejlesztésre koncentráló uniós reformjavaslatival. Az utóbbiak új uniós tisztviselői posztok létrehozását is tartalmazzák. A tagállamok vezetőinek szívéhez a francia államfő megközelítése áll közelebb - szivárgott ki a tanácskozásról.

(A nyitókép forrása: Emmanuel Dunand, AFP)

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matura, 2017.09.30 12:36

Ha továbbra is egyhelyben topog az EU, összeomolhat, ez egy tagnak se lenne jó, főleg nekünk, mert körbe jóllakott területrablók vannak, akik a jogos követelések miatt ellenünk szerveződhetnek, ha az EU nem moderálja őket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2017.09.30 09:36

@Bahnsteig_Eins: No ezt nagyon jól látod.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2017.09.30 09:35

Kezdhetünk rettegni: beiindul a két idióta. Szegény Európa :-((
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2017.09.29 23:21

One day late, one dollar short.

A Titanic már süllyed, azon nem segít ha sebtiben lecserélik a kárpitozást, vagy - ahogy az a valóságban történt - rendelnek még gyorsan egy kört a bárban, ahol a bárzenekar már tízszeres hangerővel húzza ugyanazt az ócska dalt, már bokáig vízben állva, már térdig, de senki nincs a hajón aki új irányt, bármilyen megoldást tudna javasolni, ezért csak húzzák, húzzák ugyanazt, századszorra is, a víz pedig már szügyig ér...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html