Angela Merkel Helmut Kohl volt német kancellár és Tadeusz Mazowiecki néhai lengyel miniszterelnök történelmi találkozójának és az 1989. november 12-én a német-lengyel kiengesztelődésért ott bemutatott szentmise 25. évfordulójának alkalmából látogatott a városba.

A német-lengyel történelmi viszonyról beszélve Merkel kijelentette, hogy a németek "elképzelhetetlen mértékű szenvedést okoztak a lengyeleknek". Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy jelenleg "Lengyelország és Németország kiáll a biztonság és a szabadság mellett. Ennek fontosságát különösen most, az ukrajnai válsággal szembesülve láthatjuk".

Az ukrán válsággal kapcsolatban Merkel kifejtette, az ukrajnai területi egység megsértését "a jog alkalmazásával, nem az erősebb jogához folyamodva" kell orvosolni.

Az ukrajnai helyzet biztonságpolitikai oldalát elemezve a német kancellár hangsúlyozta, megérti a lengyelek történelmileg megalapozott kétségeit, és a NATO szolidaritásáról biztosította lengyel partnereit.

Merkel Lengyelország szerepét is kiemelte a Weimari háromszögként ismert német-francia-lengyel csoporton belül.
A németeknek a jelenlegi Lengyelország nyugati részeiből a második világháború után történt kitelepítéséről beszélve Angela Merkel azt mondta, ezt a korábbi német kegyetlenségek tükrében kell szemlélni.

A közös történelmi múltról Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök is szólt Krzyzowában. Szerinte a lengyelek "nem a történelem túszai", ezért képesek "a következtetések levonására, a közös cselekvésre".