BUX
39279

Merkel súlyos következményektől tart

Nem helyes és nem is fenntartható a balkáni országok határzára, amely elállja a Görögország érintésével Európába igyekvő menekültek útját - jelentette ki Angela Merkel. A hétfői csúcsértekezlet záródokumentumából ő vetette ki azt a passzust, miszerint a balkáni migrációs útvonal lezárult.

Napi.hu, 2016. március 10. csütörtök, 12:10

Súlyos hibának tartja Angela Merkel német kancellár, hogy a menekültek útvonalába eső balkáni országok egyoldalú döntéssel lezárták a határukat - idézte a politikus nyilatkozatát a BBC. A határzársorozatot Ausztria kezdte azzal, hogy néhány százban limitálta a területére naponta beengedett bevándorlók számát.

Folytatva a sort Szlovénia kedden bejelentette, hogy csak humanitárius megfontolásokból enged be a területére menekülteket. Horvátország és Szerbia azonnal hasonló lépéseket tett, majd Macedónia lezárta görögországi határát, amelynek túloldalán mostanra 14 ezer menekült torlódott fel az állandó esők miatt sártengerré vált táborokban.

Ki viszi el a balhét?

Merkel legfőbb kifogása éppen az, hogy a balkáni határzár rendkívül nehéz helyzetbe hozza Görögországot. Szerinte az ilyen intézkedésekről közös európai döntést kell hozni. A kancellár a hét elején is ezen a véleményen lehetett, ezért vetette ki az EU-török csúcsértekezlet záródokumentumának tervezetéből azt a passzust, amely deklarálta volna a balkáni menekültútvonal lezárását.

Az MDR rádióállomásnak adott csütörtöki interjújában elismételte azt a régi álláspontját, miszerint a bevándorlók visszatartása nem oldja meg a problémát, nem fenntartható és nem kínál tartós választ a kihívásra.

Igaz, hogy a határkorlátozások és a macedón határzár csökkenti az Európába bejutó menekültek számát, de Merkel olyan megoldást akar, amely mind a 28 EU-tagállamnak elfogadható, azaz nem hárítja ez esetben egyikükre, a görögökre a problémát.

Marad a sorompó

Eközben Johanna Mikl-Leiter osztrák belügyminiszter kijelentette, hogy országa tartósan lezárta a balkáni vándorlási útvonalat. Csak egy következetes jelzés riaszthatja el az embereket attól, hogy Európában próbáljanak menekültstátust kérni - adott betekintést kormánya megfontolásaiba.

Merkel az EU-török megállapodásban látja a megoldást, ám annak egyes részeivel kapcsolatban jogi aggályok merültek fel. Nevezetesen a menekültek visszaküldése kiindulási helyükre ütközhet a nemzetközi joggal.

Maradnak Görögországban?

Emellett Ankara világossá tette, hogy bármilyen egyezséget írnak alá az nem vonatkozik majd a Görögországban rekedt több tízezer emberre.

Ezzel a hét elején kidolgozott megállapodástervezetnek arra a részére utaltak, amely szerint egy adott időponttól kezdve minden újonnan Görögországba érkező illegális (nem a rendes tranzitútvonalat választó, papírok nélküli) bevándorlót visszafordítanának Törökországba - egy megkötéssel. E szerint minden visszakerülő szír helyett az EU egy szír menekültet átvenne közvetlenül Törökországból.