BUX
39359

Mi jön Putyin után, háború vagy béke?

A nyugati szankciók és az olajár zuhanása miatt szűkülnek azok az erőforrások, amelyek osztogatásával fenntartja hatalmát Vlagyimir Putyin orosz államfő. Mi jöhet utána, ha esetleg elvesztené a hatalmát? Polgárháború vagy békés hatalomváltás?

Napi.hu, 2016. március 20. vasárnap, 18:11

Orosz politikusok gyakran riogatják hallgatóságukat azzal, hogy a Vlagyimir Putyin utáni Oroszország olyan lesz, mint az összeomlott Szíria. Könnyen lehet azonban, hogy a véres polgárháború képének felrajzolásával csak a társadalmat akarják elrettenteni attól, hogy megfontolja az ország első emberének lecserélését.

Más szóval az összehasonlítás fals - írja a Washington Post internetes portálján megjelent cikkében Maria Snegovaya, a Columbia Egyetem politológus PhD-hallgatója. Igaz ugyan, hogy Szíriában és Oroszországban is tekintélyuralmi rendszer működik, ám az alapjaik lényegesen eltérőek. A szerző alapos elemzéssel igyekszik ezt alátámasztani.

A kisebbség hatalma

Bassár el-Aszad államfő Szíria alavita kisebbsége élén gyakorolja a hatalmát. Ez egy kasztszerűen összefonódó csoport, amelynek tagjai meg vannak győződve arról, hogy a túlélésük egyedül azon múlik, hogy Aszad az ország élén marad-e vagy sem. Az alaviták, akik hite közel áll az iszlám síita áramlatához, egy szunnita többségű országot vezetnek több mint négy évtizede.

Az alaviták mostanra túlreprezentálttá váltak a hadsereg és a különleges erők tagjai között. Politológusok szerint a fegyveres erők és a politika ilyen összefonódása nélkül egy kisebbség irányította rezsim nem lenne életképes. Az elmúlt évtizedek alatt az alavita közösség összefonódott az közigazgatással és alávetette magát Aszadnak. Csak nagyon kevesen lépnek ki közülük ebből a hűségkörből.

A 2011-es szíriai lázadások véres leverése után bevezetett nemzetközi gazdasági szankciók csak megerősítették ezt az összetartozást. Az alaviták a katasztrofális gazdasági helyzet ellenére kitartanak a rendszerük mellett, mert meggyőződésük - nem alaptalanul -, hogy ha elbuknának, akkor a szunniták tömeges, véres megtorlást indítanának ellenük.

Populista autokrácia

Szemben a kisebbség irányítása alatt álló Szíriával Oroszország élén egy populista autokratikus társaság áll, amely irányítja az erőforrások áramlását különböző belső csoportjai, a főrendőrök, a főbürokraták a főközszolgák és mások között. Ezt a széles réteget azonban nem fogja össze kisebbségi tudat. Az orosz rezsim nem egy olyan kisebbség uralma, amelyet Putyin hatalma tart az ország élén.

Az elit egyes tagjai ugyan neki köszönhetik személyes vagyonukat, de ők nincsenek sokan. Megfigyelők százas nagyságrendűre becsülik a számukat, vagy ha hozzávesszük a Csecsen Köztársaságot irányító Razman Kadirov háza népét is, akkor ezres számot kapunk. Az Aszadtól függő alaviták azonban többmilliónyian vannak.

Megúsznák

Szemben a szíriai alavitákkal Putyin rendszerének támogatóit és elitjét nem fenyegeti megsemmisülés a vezér távozását követően. Megvan az esélye arra, hogy átmentse magát a következő rezsimbe, akár úgy, hogy felajánlja szolgálatait az ország következő első emberének. Talán néhányuknak kell szembe néznie némi "szibériai száműzetéssel".

Putyin zsíros kormányzati állások és üzleti lehetőségek osztogatásával vásárolt magának támogatókat. A gondja az, hogy az ukrajnai beavatkozása nyomán bevezetett nyugati szankciók és az ország exportbevételeit elapasztó alacsony olajár miatt szűkül az osztogatás fedezete.

Politikai játék nem demokráciában

Emiatt nő a társadalmi elégedetlenség és az ország élén álló csoportok között megindult a harc a szűkülő erőforrásokért. Az elit egy része kiszorul a hatalomból, ahol összetalálkozhat a rendszer erősödő ellenzékével.

Az utóbbit azok a rétegek alkotják, akiket sérelmek értek: a rendszer belenyúlt a vagyonukba, az állami monopóliumok kiterjesztésével szűkítette a megélhetésüket, kimaradtak a korrupciós hálókból stb.

A belül maradtak és a kívül rekedtek harcát az dönti el, hogy az utóbbiak meg tudják-e szervezni, ki tudják-e használni a népi ellenállást a rezsim megrendítésére. Ha a vezér nem tud támogatókat vásárolni magának, akkor egyre szűkebb körben találhatja magát.

Repedezés

Erre ad példát Szerbia. A jugoszláv polgárháborúra válaszul adott ENSZ-szankciók meggyengítették az ország gazdaságát, ami aláásta Szlobodan Milosevics hatalmát, s ezzel a vele szembeni lojalitást. A paramilitáris csoportok új források - például az üzemanyag-csempészet - után néztek.

Nem sokkal azután, hogy megkezdődtek a rendszerellenes tüntetések, a hadsereg vezetője közölte: a katonaság semleges marad, bárki kerüljön hatalomra a választásokon. Ezzel vége is lett Milosevics hatalmának. Hasonló forgatókönyv valósult meg Ukrajnában 2004-ben a narancsos forradalom, illetve a 2014-ben Maidan-lázadás idején.

Az első repedések Oroszországban is megjelentek. A hagyományosan lojális elit kísértést érzett arra, hogy támogassa a 2011-2012-es választási csalásokat követően kirobban tiltakozásokat. A jelenlegi romló gazdasági helyzetben egyes megfigyelők a repedések mélyülését vélik felfedezni a Putyint körülvevő csoportokon belül.