Igazuk van az amerikai politikusoknak abban, hogy egyre frusztráltabban figyelik európai kollégáik válságkezelési próbálkozásait - véli Larry Summers, aki Bill Clinton elnöksége idején pénzügyminiszter volt egy ideig, majd vezette Barack Obama gazdasági tanácsadó testületét is. A szakember szerint nem csupán azért érinti a világ többi részét is az európai krízis, mert rontja exportlehetőségeiket, hanem erős pszichológiai hatással számolnunk kell. Amikor az emberek bizonytalannak látják a helyzetüket, a jövőt, akkor nem költenek, és ezzel kereslethiányossá teszik a gazdaságot, ami nagyon komoly probléma - fejtegette a BBC-nek nyilatkozva.

Summers megérti, hogy az európai vezetők igyekeznek fenntartani a bizalmat az unió rendszereiben, de időnként semmi sem demoralizálóbb annál, amikor azt mondják, hogy a király csodás ruhát visel, ám a közönség világosan látja, hogy meztelen. Hiba a bizalom fenntartására hivatkozva folyamatosan illúziókat kelteni - tette hozzá.

Csak baj ne legyen

Az európai politikusok úgy érezhetik, hogy bírálóik olyan sokszor festették a falra az ördögöt - azaz mondták nekik, hogy a szakadék szélén táncolnak -, hogy már éppen elegendő intézkedést hoztak ennek elkerülésére. És lám, még mindig itt vannak. Csakhogy a bevált politikusi reflexek kevésnek bizonyulhatnak a mostani probléma megoldásához.

A politikusi viselkedés egyik alapeleme, hogy amikor a kormányok valamilyen nagy gonddal találkoznak, akkor éppen annyi beavatkozásra szánják el magukat, amennyivel megelőzhető az összeomlás. Nem hoznak olyan intézkedéseket, amelyekkel tartósan letudhatnák a bajt. Egyszerűen az kielégíti őket, hogy elkerülik a katasztrófát.

Dönteni kéne

Pontosan ezt látjuk a válságkezelés egymást követő hullámaiban. Az újra és újra kiéleződő helyzetre adott nem kielégítő válaszok részben csak az előbbi hozzáállásban megnyilvánuló gyávaságot tükröznek, részben arról van szó, hogy a vezetők nem tudják egyensúlyban tartani az egymással ellentétes követelmények teljesítését.

Az északi európai országok, elsősorban Németország nézőpontjából két feladatot kell megoldani: fenn kell tartani a pénzpiacok bizalmát az európai országok iránt és hatalomban kell tartani a politikai szövetségeseket a periféria országaiban. Ezek közül könnyen el lehet bírni az egyikkel vagy a másikkal, nehezebb azonban megoldani, hogy mindkét követelmény egyszerre teljesüljön.

Érteni kéne a szakmátokhoz

A problémák komplexitása azonban nem menti fel a döntéshozókat az alól, hogy elvégezzék a munkájukat. A realitásérzék teljes hiányát látom - mondja Summers -, ami nagyon mélyen gyökerezik és folyamatosan érezteti a hatását egészen a mai napig. A nemzetközi közösség túlságosan félénken reagál erre - legalábbis nyilvánosan, mert az nem tudhatjuk, hogy zárt ajtók mögött milyen kemény hangot ütnek meg egymással a politikusok.

A szakértő tudomása szerint az amerikai adminisztrációt erősen frusztrálja a helyzet. A Fehér Ház ugyanakkor elmondhatja a véleményét az európai döntéshozóknak, a világ pénzügyi vezetőinek azonban kevesebb lehetőségük van erre, miközben azt látják, hogy minden erőfeszítés, amit a maguk részéről megtesznek, hiábavaló lehet.

Kiköpni vagy lenyelni a békát

Summers végül is azt akarja, hogy Európa döntse el végre, merre megy. Lépjen vissza a monetáris uniótól, ha ebben látja a kiutat, vagy vegye tudomásul a közösséggel járó olyan dolgokat, mint a jövedelmek nagyobb transzferje, az európai szintű bankrendszer működtetése stb.

Amíg azt mondják, hogy az európai országok adóssága nem kockázatos - az európai bankfelügyelet tavalyi és tavalyelőtti stressztesztje lényegében ezt mutatta ki -, miközben nyilvánvalóan az, amíg azt a látszatot keltik, hogy a visszafizethetetlen hiteleket törleszteni fogják, amíg arról beszélnek, hogy van az uniónak növekedési stratégiája, miközben hanyatlik a GDP, amíg valószínűtlennek nyilvánítanak olyan dolgokat, amelyek éppen a szemünk előtt játszódnak le, addig nem fogják visszanyerni a piacok és a választók bizalmát.