Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A vívóktól az úszókig, a kosárlabdázóktól a teniszezőkig a sportolók megtapasztalhatták, hogy a riói hazai közönség egyik kedvenc hangulatnyilvánítása a pfujolás. Bár az olimpiáktól nem idegen a közönség hangos tiltakozása, a brazil temperamentum egyik megnyilvánulása, hogy a nézők átlagon felül hangosak.

A dolog velejárója, hogy a helyieknek nincs szükségük igazi okra ahhoz, hogy pfujoljanak. A BBC újságírói összeszedték azt a hat helyzetet, amelyben a brazilok a játékok első hetén hangos tiltakozásba kezdtek.

Szórakozásból

A brazil közönség hajlamos az egyik vagy a másik csapat vagy versenyző mellé állni, és kifütyülni a versenytársát. Ez azonban nem jelent tartós elkötelezettséget, semmi perc alatt képesek változtatni azon, kinek szurkolnak és kinek nem.

Az itteni sportrajongók meglehetősen egyenlően bánnak a sportolókkal - véli Mark Adams, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kommunikációs igazgatója. Sok ország sportolói ellen fordulhatnak bármilyen látható ok nélkül.

Hasonló véleményen van Andy Miah, a University of Salford sportszakértője. Meglepett, milyen hangosak, először azt hittem sportszerűtlenek - fejtegeti. Aztán rájöttem, hogy így kapcsolódnak be a verseny drámájába. Nincs ebben semmi gonosz: például egy vívót végig pfujoltak, ám amikor nyert, óriási ovációval ünnepelték.

Londonban sokkal csendesebbek voltak a versenyek. Sokszor csak tapsoltak a nézők.

Az esélyesek ellen

A brazilok egyértelműen az esélytelenek mellé állnak. A horvátok örülhettek ennek a spanyolok elleni kosárlabdameccsük alatt. Talán a segítő közönségnek is köszönhették, hogy 72-70-re elverték az esélyesebb csapatot.

Ez a jelenség nem ismeretlen az olimpiák történetében. Athénben 2004-ben az elődöntőben a közönség egyértelműen az iraki csapat mellé állt Paraguay ellen. Ez egy évvel a második iraki háború után volt.

Dávid Hendy, a University of Sussex médiatörténésze ezt a fajta pfujolást az olimpiák nemes hagyományai közé sorolja és azzal magyarázza, hogy inkább a nézőkről szól, mint a sportolókról. Az előbbiek ugyanis hajlamosak drámai konfliktust beleérezni a versenyekbe, amelyekben hősök harcolnak a gonoszok ellen.

Az oroszok ellen

Az orosz sportolók különösen ellenséges hangulatban kénytelenek versenyezni, miután kiderült, hogy doppingolásukat állami szinten szervezik, ám a NOB nem tiltotta el mindegyiküket az olimpiai részvételtől. A tiltakozás az orosz csapat bevonulásakor kezdődött a nyitóünnepségen.

Julia Efimova úszónőnek nem lesznek kellemes emlékei Rióból - ami a közönséget illeti. Még 2013-ban 16 hónapos eltiltást kapott, ami ellen sikeresen fellebbezett. Az olimpián minden egyes előfutamában és a döntőben is kifütyülte a közönség, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy ezüstérmet nyerjen.

Politikai okokból

Nemtetszését fejezte ki a közönség, amikor Michel Temer ideiglenes államfő megnyitotta a játékokat. Temer május óta vezeti az országot, amelynek választott elnöke ellen impeachment eljárást indított a parlament. A fütyülést azzal sem tudta megúszni, hogy "beszédét" egyetlen mondatra szűkítette.

A hangos politikai tiltakozást gyakran megkapják a politikusok. George Osborne akkori pénzügy- és Theresa May belügyminisztert (július óta Nagy-Britannia miniszterelnöke) szintén kifütyülték, amikor érmeket adott át a 2012-es londoni paralimpiai játékokon.

Patriotizmusból

A brazilok nem kispályáznak, ha a hazai csapatok, versenyzők biztatásáról van szó. A britek elleni rögbimeccsen folyamatosan fütyültek, amikor az ellenfélnél volt a labda. A helyi ellenfél ellen játszó Dustin Brown német teniszezőt még akkor is pfujolták, amikor megsérült és kicsavart kézzel a földre került.

N'Dam N'Jikam kameruni bokszoló szerint azért vesztette el meccsét a brazil Michel Borgesszel szemben, mert a közönség fütyülése befolyásolta a pontozóbírókat. A közösségi médiában a Zika vírusról értekező Hope Solo, az USA női focicsapatának kapusa a kifütyülés mellé megkapta a Zika!-Zika! skandálást is.

Az argentin csapatot a nyitóünnepségen azért pfujolták ki, mert argentinok. Igaz ugyanakkor, hogy a brazil fociválogatott is megkapta a magáét, miután két első meccsén döntetlent játszott Dél-Afrika és Irak ellen.

A bírók ellen

Nem mondhatjuk, hogy a helyi közönség nagyon megértő lenne a bírókkal szemben, amikor pedig volna rá oka. Brazília mint rendező ország kapott egy helyet a tízméteres szinkron férfitoronyugrás mezőnyében. A bírók teljesítménye alapján pontozták a halvány brazil párost, amivel hangos fütyülést váltottak ki a nézők soraiban.

Mindez azonban semmi volt a férfitorna athéni döntőjéhez képest. A görögök és az oroszok viszonya hagyományosan jó, ami Alekszej Nyemov orosz tornász mellé állította a közönséget. A sportoló kockázatos produkcióval állt elő, amit a bírók lepontoztak. Ezt követően hét percen át pfujoltak és fütyültek a nézők.