Most biztosan erre figyel Merkel

Patthelyzet alakult ki a német pártok között hét héttel a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választások előtt, ugyanis a konzervatív uniópártok (CDU/CSU) és a liberális Német Szabaddemokrata Párt (FDP) támogatottsága éppen ugyanannyi, mint az összes többi párté együtt - derül ki a Forsa közvélemény-kutató intézet szerdán ismertetett felméréséből.
Dzindzisz Sztefan, 2017. augusztus 9. szerda, 10:24

A Stern című hírmagazin és az RTL kereskedelmi televízió megbízásából készült kutatás szerint az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja a Keresztényszociális Unió (CSU) támogatottsága 40 százalékon áll, a Bundestagból 2013-ban kiesett FDP-é pedig hét százalékon, így ketten együtt 47 százalékot tesznek ki, pontosan ugyanannyit mint az összes többi párt együtt.

A CDU/CSU támogatottsága egyébként nem változott az előző héthez képest, míg az FDP egy százalékpontot veszített - írja az MTI.

A CDU/CSU jelenlegi nagykoalíciós partnere és egyben legnagyobb vetélytársa, a Martin Schulz vezette Német Szociáldemokrata Párt (SPD) egy pontot javított a múlt héthez képest, és jelenleg 23 százalékon áll. A Zöldek, az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) és a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) támogatottsága nem változott, mindhárom párt nyolc százalékon stagnál.

A szeptember 24-i szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson várhatóan távolmaradók és a bizonytalanok aránya a felmérés szerint 24 százalék. (Európai Unió: fordulat történt Merkel szemléletében.)

A Forsa intézet július 31. és augusztus 4. között végzett reprezentatív kutatást 2503 ember megkérdezésével.

HOZZÁSZÓLÁSOK