Emmanuel Ibe Kachikwu, aki egyben Nigéria olajügy minisztere, kedden bejelentette: több tagország azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy hívja össze a rendkívüli csúcsot, mert egyre aggasztóbb a kőolaj árcsökkenése.

Amennyiben marad a jelenlegi alacsony olajár, a csúcsot még az első negyedévben megtartják. Ekkor áttekintenék az árpolitikát, és szükség esetén a kartell stratégiájának a megváltoztatására is sor kerülhet. A szervezet elnöke azt közölte, hogy mely országok sürgetik a rendkívüli csúcs összehívását.

Az ügyben megszólat az Egyesült Arab Emírségek, amely viszont úgy véli, semmi szükség rendkívüli ülésre, mivel a jelenlegi kereslet-kínálati egyensúlyhiányt a piac maga megoldja.

Kedden 11 órakor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 10 cent csökkenéssel 31,79 dolláron, a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajtáé 34 cent csökkenéssel 31,08 dolláron állt.