Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A munka törvénykönyvének ez irányú módosítását a 450 fős parlament 238 képviselője támogatta. Az előterjesztés indoklásában - amelyet az UNIAN ukrán hírügynökség ismertetett - az áll, hogy a kulturális minisztérium vallásügyi osztályának statisztikája alapján 2016. január 1-jei adatok szerint Ukrajnában 23 172 ortodox, görögkatolikus és egyéb más olyan egyházközség működik, amely Jézus Krisztus születéséről a Julián-naptár szerint január 7-én emlékezik meg. Ugyanakkor mintegy 11 ezer olyan katolikus és református egyházközség is működik az országban, amely a Gergely-naptár szerint december 25-én tartja a karácsonyt. Utóbbiak az összes vallási felekezetnek körülbelül az egyharmadát teszik ki.

Ezenfelül az előterjesztés rámutat arra, hogy a világban a keresztény egyházak többsége december 25-én ünnepli Jézus megszületését. (Itthon 24-ét leszavazta a Fidesz.)

A javaslat csak többszöri próbálkozás után kapta meg a szükséges számú támogató szavazatot, mert sokan nem értettek egyet a karácsony kétszeri megünneplésével. Anatolij Matvijenko, a Petro Porosenko elnök mögötti tömörülés képviselője felszólalásában kijelentette: ezzel Kijev "újabb csontot dob" Moszkvának, lehetőséget nyújt arra, hogy Oroszország a többségében ortodox Ukrajna erőszakos katolizálásával vádolja meg az ország politikai vezetését. Viktorija Szjumar, a kisebbik kormánypárt, a Népi Front képviselője a vitában erre azt válaszolta, hogy a karácsony december 25-i megünneplése egyesíti az ukrán társadalmat, amelyben nemcsak ortodox, de katolikus és református felekezetűek is vannak, ez pedig szavai szerint egy normális civilizált világ irányába viszi az országot. Hangsúlyozta, hogy Moszkvának kedveznek azzal, ha meghiúsul az indítvány elfogadása.

A törvénymódosítás alapján december 25. munkaszüneti nappá nyilvánítása mellett törlik viszont a szabadnapok közül május 2-át, a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napját, megmarad ellenben május 1-je, a munka ünnepe.

A jogszabály a kihirdetését követő napon lép életbe.