Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ellen Johnson Sirleaf elnök egy válságtanácskozáson vasárnap közölte, hogy a kormány mindent megtesz a vírus megállítására, a reptéri hatóságok például megvizsgálnak minden Libériába érkező vagy onnan elutazó embert, hogy nem fertőzött-e. Hozzátette, a legjelentősebbeket kivéve minden határátkelőt lezárnak, azokon, amelyek tovább működhetnek, szűrővizsgálat elvégzésére és a megelőzésre alkalmas állomásokat alakítanak ki. A megelőzés érdekében szigorú intézkedéseket léptetnek életbe, amelyeket a legapróbb részletekig be fognak tartani - mondta.

Az intézkedések keretében szigorítják a nyilvános eseményeket, többek közt a felvonulások és a tüntetések megtartását.

Az Ebola a fertőzöttek akár 90 százalékával is végezhet, noha a mostani járvány halálozási rátája hozzávetőleg 60 százalékos. A vírus erősen fertőző - különösen a betegség lefolyásának utolsó szakaszaiban - tünetei között pedig a hányás, a hasmenés, valamint a belső és a külső vérzés is szerepel.

"Nem kétséges, hogy az Ebola-vírus országos egészségügyi probléma, és egyre inkább úgy tűnik, fenyegetést jelent az életmódunkra is, mert komoly gazdasági és társadalmi következményei vannak" - fogalmazott az elnök.

Az eddigi intézkedések dacára a kórokozó egyre inkább terjed, Guineában és Sierra Leonéban is. Libériában meghalt a betegséggel foglalkozó első számú orvos, Samuel Brisbane - közölték a hatóságok vasárnap. Két amerikai is elkapta a vírust Libériában.

Karantén Sierra Leone-ban

A Sierra Leone-i hatóságok vasárnap azt közölték, hogy először regisztráltak Ebola miatti halálesetet az ország fővárosában, az egymillió lakosú Freetownban. Az áldozatnál, egy 32 éves nőnél a hét közepén mutatták ki a vírust, de ezt követően családja - ismeretlen okból - erőszakkal elrabolta a kórházból, ahol kezelték. Vasárnap egy klinikára tartva vesztette életét. A nő lakhelyének környékén 21 napos karantént rendeltek el a hatóságok.

A Sierra Leone-i egészségügyi minisztérium egyébként elismerte, hogy több tucatnyi ebolás beteg hollétéről nem tud, tehát vélhetően nem ez volt az első eset, hogy egy megfertőződött ember elmenekült a kórházból.

Libériában eddig 129-en haltak bele Ebola-fertőzésbe, Guineában 319-en, Sierra Leonéban 224-en. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az eddig feljegyzettek közül a legsúlyosabb Ebola-járványnak minősítette a mostanit.

A vírus okozta betegségre nincs orvosság, se gyógymód. A kórokozó miatt összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye. A vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték. Afrikában eddig már legalább tíz Ebola-járvány volt.