Mivel az osztrák főváros az elkövetkező években az elektromos autók számának ugrásszerű növekedésével számol, gőzerővel dolgozik a mintegy ezer töltőállomást magában foglaló és az egész várost lefedő hálózat kidolgozásán és megvalósításán - olvasható az Eurocomm közleményében.

Az elképzelés szerint nyilvánosan hozzáférhetővé tennék a magánterületen és félig-meddig közterületen - benzinkutakon, áruházak parkolójában, P+R parkolókban, vállalatok és lakótelepek parkolóiban - található elektromos töltőállomásokat, valamint újakkal bővítenék a hálózatot, hogy az ellátás biztonságával ösztönözzék az embereket a környezetbarát e-autóra való átállásra.

Az új töltőállomások esetében - költséghatékonyságból - a már meglévő elektromos infrastruktúrára, vagyis a közlekedési lámpákra és a közvilágításra alapoznának. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a jövőben már a piros lámpánál, a kereszteződésben is lehetne tölteni az autót, hanem a működtetésükhöz szükséges kapcsolószekrény-hálózatot használnák ki. Innen látnák el árammal a közeli parkolóban felállított töltőállomást, ahol külön erre a célra tartanának fenn parkolóhelyet. A hálózatot IEC Typ 2-es univerzális töltőállomásokból hoznák létre, amelyek a Tesla kivételével minden autómárkához jók.

A hálózatot egy mobiltelefonos alkalmazás egészíti majd ki, amely nemcsak a magán- és közterületen található töltőállomásokat mutatja meg, de a számlát is ki lehet fizetni vele.