Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az erdélyi Transindex összefoglalója szerint tavaly 108 kilométernyi autópályát adtak át a forgalomnak Romániában, ami annak ellenére is rendkívüli eredmény, hogy jóval elmarad a szállítási minisztérium által vállalt 230 kilométertől. Az Országos Útügyi Vállalat az év elején 60 kilométer új autópályát ígért 2014-re, de úgy tűnik, hogy ez sem fog teljesülni.

Romániában jelenleg összesen 200 kilométer hosszú autópálya-szakasz van építés alatt, amelyek összértéke mintegy 1 milliárd euró, de a vállalat eddig csak 230 millió eurót fizetett ki a kivitelező vállalatoknak.

Több szakaszon a munkálatok állása sem teljesen egyértelmű. A tervek szerint mindenesetre a jelenleg épülő szakaszok nagy része 2016-ra teljesen elkészül, így két év múlva több mint 800 kilométeresre bővülhetne az ország autópálya-hálózata.

Erre az évre a Szászváros-Nagyszeben harmadik, 22,1 kilométeres szakaszának elkészültét ígérte az Országos Útügyi Vállalat, amely idén csupán a Szászsebes-Torda közti autópálya harmadik és negyedik szakaszának építéséről kötött új szerződéseket.

Ugyan több szakasz építésére írt ki pályázatokat, de az eredményhirdetés utáni, több hónapig tartó fellebbezési időszak, valamint az azt követő tervezési munkák miatt az építkezések kezdési időpontja jelentősen kitolódik, valószínűsíthetően a következő évre.

Közben a nagyobb infrastrukturális beruházások, köztük az autópálya-építéssel kapcsolatosak elmaradása súlyos hatást gyakorol a gazdaságra. A bukaresti statisztikai hivatal adatai szerint az infrastrukturális beruházások 27százalékkal maradtak el az első félévben a tavalyitól.