BUX
37097

Nagy meglepetés érheti az autósokat a szlovák határon túl

A magyar autósok közül is sokan járnak Krakkó és Zakopane között, ám hamarosan nem ugyanazon az úton tehetik majd meg ezt a távolságot, amelyet megszoktak. Nagy meglepetés vár rájuk.

Barabás Júlia, 2017. június 19. hétfő, 11:38

Épül a leghosszabb alagút Lengyelországban, amely a magyar autósok körében is népszerű Krakkó és Zakopane közötti, úgynevezett Zakopianka nevű úton lesz. Az alagút több mint két kilométer hosszú lesz, két év múlva készül el, az első autó 2020 decemberében haladhat át rajta - írta az onet.pl.

Az alagút fúrásán 180-an dolgoznak, főleg a kivitelező olasz Astadli emberei. A mérnökök a krakkói Bányászati Akadémia tudósaival dolgoznak együtt, nekik küldik a próbafúrásokon szerzett mintákat. A fúrásoknál a megfelelő biztonsági rendszereket alkalmazzák, például minden betonbeömlő nyílásnál Szent Barbara, a bányászok védője figuráját állították fel.

Az Astaldi a legalacsonyabb árajánlattal,  969 millió zlotyval (71 milliárd forint, valamivel több, mint a Kőröshegyi völgyhíd ára) nyerte el az alagútépítés jogát.