Nagy pofont kaphatnak a franciák

Tovább ronthatja a francia adósságok hitelbesorolását a Moody's, újabb csapást mérve Francois Hollande államfőre, illetve a kormányra, amely a héten élt túl egy bizalmi szavazást. Az elemzők sanszosnak tartják a barátságtalan lépést.
Napi.hu, 2014. szeptember 18. csütörtök, 12:38

Francia lapértesülések szerint a Moody's Aa1-ről Aa2-re ronthatja le Franciaország államadósságának besorolását a gazdaság gyenge teljesítménye miatt. A párizsi pénzügyminisztérium cáfolta, hogy tudomása lenne a hitelminősítő e szándékáról.

A Moody's 2012-ben vette el Franciaországtól az elsőrendű, Aaa osztályzatot és idén augusztusban jelezte, hogy várakozása szerint Párizs nem tudja teljesíteni 2014-es költségvetési hiánycélját. (Ezt a francia kormány is beismerte a napokban - a szerk.) Elemzők szerint az utóbbi alapos érv a leminősítés mellett.

A francia kormányra nehéz idők járnak: szerdán bizalmi szavazást kezdeményeztek ellene, amelyet 269-244 arányban élt túl. Ez egyben azt is jelentette, hogy a szocialista kabinet elvesztette abszolút többségét a törvényhozásban. Korábbi támogatóinak egy része ugyanis a kritikus voksoláson a tartózkodást választotta. Ugyanakkor elemzők szerint a belső megosztottsággal küszködő kormánypárt egyelőre átvészelte a válságot.

Visszajön

A Hollande és a reformpárti Manuel Valls miniszterelnök azonban messze nincs túl az eléjük tornyosuló problémák megoldásának nehezén. A francia gazdaság stagnál, a munkanélküliségi ráta rekordszinten van és az államfő támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint 13 százalékra zsugorodott. Az utca embere a munkanélküliséget, különösen a fiatalok állástalanságát tartja a legnagyobb gondnak, miközben a gazdaság versenyképessége érdekében lazítani kellene a munkaerő-piaci szabályozást és vissza kellene fogni a költségvetési kiadásokat.

Várakozások szerint Nicolas Sarkozy volt államfő, akit 2012 tavaszán győzött le Hollande, két és fél év visszavonulás után a hét végén jelenti be, hogy visszatér Franciaország politikai politika porondjára.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

homerosz, 2014.09.18 20:08

hú de messze vannak a szektás által romba döntött magyar megítéléstől...

hány mocskos tolvajt kellene a franciáknak hadrendbe állítani, hogy a szekta szintjére süllyedjenek???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

illiber, 2014.09.18 20:07

@krix: Egyetértek, egyértelműen másként mérik őket.
Egyeseket már akkor is felminősítenek, ha megígérik, hogy 3 év múlva 5% alá viszik a hiányt. Minket meg akkor se, ha 5 évig 3% alatt van...



.kettős-mérce unió ..kisökör -jupiter unió ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix, 2014.09.18 15:50

@Blama:

Finomabban fogalmazva, a mai fiatalok igényszintje többet nőtt, mint amit itt nálunk elérhetnek.
Miért van nyugaton folyamatosan szakemberhiány? Mert onnan meg amerika felé mennek a fiatalok...
(Nyilván nyugaton is szar a helyzet...)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix, 2014.09.18 15:47

@illiber:

Egyetértek, egyértelműen másként mérik őket.
Egyeseket már akkor is felminősítenek, ha megígérik, hogy 3 év múlva 5% alá viszik a hiányt. Minket meg akkor se, ha 5 évig 3% alatt van...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2014.09.18 15:01

@illiber: A fiatal, náci, nem az 500 vagy az 1000 év miatt megy el, hanem mert itthon neki SZAR!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html