BUX
38018

Nagyobb német gazdasági növekedést vár 2014-ben a Bundesbank

Korábbi előrejelzéséhez képest nagyobb német gazdasági növekedést vár 2014-ben a német központi bank, a Bundesbank. Decemberben a bruttó hazai termék (GDP) 1,7 százalékos éves növekedését várta, de most már 1,9 százalékos bővüléssel számol.

MTI-Eco, 2014. június 6. péntek, 13:16

A gyorsabb német gazdasági növekedést az erősebb belföldi fogyasztás ösztönzi. A Bundesbank szerint később se szakad meg a lendület, 2015-ben 2 százalékkal nőhet a GDP, 2016-ben 1,8 százalékkal.

A GDP-növekedés gyorsulásával ellentétben az infláció lassul. A harmonizált fogyasztói árindex csak 1,1 százalékkal nő 2014-ben, pedig korábban 1,3 százalékos növekedést vártak. Az infláció 2015-ben 1,5 százalékra gyorsul, 2016-ban pedig 1,9 százalékra. A német infláció idei lassulása aggodalmat kelthet az eurózónában. Az eurózónában májusban csak 0,5 volt az infláció, ha a német adat ezt még lejjebb nyomja a következő hónapokban, akkor vészesen közel kerül az eurózóna a deflációhoz.