Európai vezetői körökben attól tartanak, hogy Donald Trump amerikai elnök hét végi látogatása az öreg kontinensen hátszelet adhat Európa szélsőjobboldali politikusainak - idézett a brit Independent egy neve elhallgatását kérő, korábban az uniós szakapparátusban dolgozó tisztviselőt. Az USA első embere a világ legbefolyásosabb országait tömörítő G20 vezetőinek hamburgi csúcsértekezletére érkezett Európába.

Második vizit

Ez a második útja ide elnökként, korábban május végén a világ legfejlettebb országait tömörítő G7 olaszországi csúcstalálkozóján vett részt. Trump lengyelországi kitérővel érkezik Németországba és Varsóban az euroszkeptikus Jog és Igazságosság (PiS) párja irányítása alatt álló kormány meleg fogadtatásban részesíti. Biztosan jobban örülnek a látogatásának, mint számos más európai ország fővárosában tennék.

A lengyelországi látogatás programján szerepel egy olyan további találkozó is, ami idegességet okozhat Európa nyugati felén. Nevezetesen Trump bekukkant a Három tenger kezdeményezéshez csatlakozott 12 állam elnökének tanácskozásárára. Ezt a politikai projektet tavaly indította útjára a lengyel és a horvát vezetés. Célja a Balti-, az Adriai- és a Fekete-tenger között lévő 12 ország kereskedelmi, infrastrukturális, energetikai és politikai együttműködésének erősítése.

Lökést adhat

Egy, a Három tenger kezdeményezésben részt vevő 12 ország egyikében élő, korábban vezető tisztséget betöltő informátor azt mondta a Politico című amerikai hírportálnak, hogy sokan tartanak Trump fellépésének hatásától. Úgy vélik, hogy az amerikai elnök lengyelországi vizitje lökést adhat az országot de facto vezető Jaroslaw Kaczynski PiS-elnöknek és olyan szélsőjobboldali társainak, mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

Attól tartok, hogy hátszelet adhat Kaczynskinek és Orbánnak felidézve azt, ahogy a 2000 utáni Bush-kormány hadügyminisztere, Donald Rumsfeld felosztotta a kontinenst öreg és új Európára - fogalmaz a diplomata.

Most nem azon az alapon húznák a határt, hogy a kelet-közép-európai államok jobban támogatják az USA-t a terrorizmus elleni háborújában, hanem azon, hogy az új Európa e két politikusa testesíti meg a bevándorlásellenességgel összefonodó euroszkepticizmust, ami közel áll Trump felfogásához.

Rossz emlék

Donald Trump európai látogatásának fő kérdése, hogyan fog szerepelni az USA első embere. Első elnöki utazásán, amelyet a Közel-Keleten kezdett és Európában fejezett be, úgy viselkedett, mint egy "részeg turista" - vélekedett a washingtoni külügyminisztérium egyik neve elhallgatását kérő tisztviselője. "Hangos volt és tahó. Nagy lendülettel vetette bele magát a táncmulatságba, és a pörgés és forgás közben úgy lépett rá mások lábára, hogy észre sem vette". Ezzel csak az a gond, hogy az ilyen stílus a diplomáciában nem szokott eredményt hozni.