A japán jegybank célja, hogy 2 százalékra pörgesse fel az inflációt, a jelek szerint ennek érdekében a negatív kamattól sem riadnak vissza. Ugyanakkor a bankok betéteire továbbra is pozitív kamatot tart érvényben a BoJ, így a lépésnek nem lesz érdemi hatása a szenvedő japán gazdaságra. A döntés után a Bank of Japan kiemelte közleményében, hogy szükség esetén készek tovább vágni a negatív tartományba a kamatot - írja a Portfolio.

A lépés után a jen azonnal gyengülésnek indult, péntek reggel másfél százalékkal gyengült a dollárral szemben, de volt magasabban is. A dollár-jen a döntés előtti 118,6 körüli szintről egészen 121,4-ig ugrott, majd 120 környékére korrigált vissza.

Számos decemberi adat érkezett ma hajnalban Japánból - írják az Equilor elemzői. A munkanélküliségi ráta a vártnak megfelelően, 3,3 százalékos volt, az éves bázison számított infláció 0,2 százalék, mely szintén megegyezett a konszenzussal. Az előzetes ipari termelési adat jókora negatív meglepetést okozott, a várt 0,6 százalékos visszaesés helyett, 1,6 százalékkal csökkent.