A nemzetközi hitelminősítő péntek este Londonban bejelentett lépése a devizában, illetve hazai valutában kibocsátott hosszú futamidejű horvát szuverén adósságállomány "BB/BB plusz" szintű osztályzataira vonatkozik. E besorolásokat a Fitch megerősítette. A cég az osztályzati kilátás rontásához fűzött indoklásában kiemelte, hogy a hazai össztermékhez (GDP) mért horvát államháztartási hiány tavaly elérte az 5,7 százalékot, 0,3 százalékponttal meghaladva az egy évvel korábbi deficitet, és 1,3 százalékponttal a kormány konvergencia-programjában szereplő célt.

A költségvetési elcsúszás zöme a vártnál egyaránt alacsonyabb infláció és GDP-növekedés okozta bevételi kiesések következménye. A horvát kormány 5 százalékos hiányt vár 2015-re, de a Fitch Ratings ennél is magasabb, 5,5 százalékos GDP-arányos idei államháztartási deficitet valószínűsít. Ráadásul ez rontott előrejelzés, a cég eredeti prognózisában ugyanis 4,5 százalékos idei hiány szerepelt.

A horvát kormány konvergencia-programja 2017-re 2,7 százalékos államháztartási hiánycélt tűzött ki, ám a Fitch londoni elemzői szerint ennek teljesítési esélyét is komoly kockázatok terhelik, egyebek mellett a 2016 elején esedékes parlamenti választások miatt, amelyek valószínűleg az új kormány megalakulásáig hátráltatják a konszolidációs erőfeszítéseket.

Horvátország bruttó államadósság-rátája 2014 végén elérte a 85 százalékot, amely a második legmagasabb a Fitch Ratings által a "BB" kategóriába sorolt szuverén adósok listáján - hangsúlyozza elemzésében a hitelminősítő. A cég kiemeli, hogy ez az adósságráta 2008 végén még csak 39 százalék volt.

A Fitch várakozása az, hogy a horvát bruttó államadósság-ráta az idén a GDP-érték 90 százalékáig emelkedik tovább, és 2017-ben 94,4 százalékon tetőzik.

A finanszírozási kondíciók továbbra is kedvezők, ám a költségvetés magas, hozzávetőleg 20 százalékos GDP-arányos finanszírozási igénye kockázatokat jelent a közadósság-fenntarthatóságra a finanszírozási költségek váratlan emelkedése esetén - áll a Fitch elemzésében.

A hitelminősítő hangsúlyozza azt is, hogy a horvát gazdaság teljesítménye hatévi recesszió után jelentősen elmarad a hasonló besorolású szuverén adósokétól. A Fitch számításai szerint a horvát GDP-érték éves átlagban 1,1 százalékkal csökkent az elmúlt ötéves időszakban, miközben a cég által a "BB" adósosztályzati sávba sorolt gazdaságok éves növekedési átlaga ugyanezen idő alatt 3,9 százalék volt.

A Fitch Ratings előrejelzése szerint mindazonáltal a horvát gazdaság az idén - elsősorban a nettó exporttól hajtva, valamint az alacsony energiahordozó-árak és az euróövezeti élénkülés miatt - már kilábal a recesszióból, és 0,5 százalékkal növekszik. A cég 2016-ra 1 százalékos növekedést vár Horvátországban.