EUR
308.80
USD
275.90
BUX
27733.77 -0.17%
OTP
7204 0.06%

Nehezebb lett az USA-ba utazni

Az amerikai hatóságok csütörtöktől alkalmazzák a vízummentes beutazás szigorításáról december elején megszavazott törtvényt. A szigorítások Magyarországot is érintik.
Inforádió, MTI, 2016. január 21. csütörtök, 21:21

Az amerikai külügyi szóvivői hivatal közleménye szerint az Egyesült Államok elkötelezett az országba érkező, napi több mint egymillió látogató beutazásának megkönnyítése mellett, ugyanakkor érvényesíteni kívánja a legszigorúbb nemzetbiztonsági és határvédelmi előírásokat. A decemberben megszavazott törvény értelmében a vízummentességi programban részt vevő országokból nem léphetnek be többé vízum nélkül az Egyesült Államokba azok az állampolgárok, akik 2011. március 11. után Iránba, Irakba, Szudánba vagy Szíriába utaztak.

Kivételt képeznek a vízummentességi programban részt vevő országok diplomatái vagy katonai küldetést teljesítő állampolgárai. A beutazási korlátozás ugyanakkor érvényes azokra, akik kettős állampolgársággal rendelkeznek: a vízummentességi programban részt vevő ország állampolgárai, emellett iraki, iráni, szudáni vagy szíriai állampolgárok is. Nekik ezentúl a szokásos vízumkérelmet kell benyújtaniuk az adott ország amerikai nagykövetségén vagy konzulátusán. Akiknek már van ESTA (internetes) vízumengedélyük, azoktól visszavonják, és egyedi elbírálás alapján döntenek a vízumjaikról.

Az új jogszabály a vízummentességi programban részt vevő harmincnyolc országra - köztük Magyarországra is - vonatkozik. A törvény, amelyet a párizsi merényletek és a kaliforniai San Bernardinóban elkövetett terrorakció után, elsöprő többséggel fogadott el a kongresszus, nem csak beutazási szigorításokat tartalmaz, hanem a kedvezményezett országoktól megköveteli azt is, hogy osszák meg információikat Washingtonnal az esetleges terroristagyanús személyekről.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rw2, 2016.01.21 22:18

@Warlock: az más, az mindig más...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Warlock, 2016.01.21 22:11

@Bulemia: Ne fröcsögj! Kérd ki magadnak az amerikaiak lépését!

Ezt a pofátlanságot, hogy képzelik? Nem is értem... Verd az asztalt Blama...

Vagy ööö... jól értelek? Tehát az amerikaiaktól elfogadod ezt az eljárást? Mert nekik szabad? Tudsz felelni Blama? Vagy csak mellédumálni, hadoválni, elgépelt hablatyot idebüfizni, mint az előbb tetted, jó szokásodhoz híven?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2016.01.21 22:07

@Warlock:

Édes ecsém, hogy ha te hülye vagy, rendben.

De miért fertőzöl vagy akarsz más is fertőzni a saját privát - karban talán nem tartható - elmebajoddal?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Warlock, 2016.01.21 21:37

Blama, pastorius, proli bertate, Volerodent, foldnyuzo

Gyerekek nagy baj van... Tiltakozzatok!!! Hát ezek mit képzelnek? Megkülönböztetnek?

"A decemberben megszavazott törvény értelmében a vízummentességi programban részt vevő országokból nem léphetnek be többé vízum nélkül az Egyesült Államokba azok az állampolgárok, akik 2011. március 11. után Iránba, Irakba, Szudánba vagy Szíriába utaztak."

Korlátozzák a demokráciát? Elutasítják a szegény menekülteket? Nehezítik szegények bejutását az USÁ-ba? Pedig simán mehetne pármillió, és mégsem... Ellehetetlenítik a bejutásukat, akadályokat gördítenek eléjük...

Blama... tesó... ezek lehet hogy Nácik... ideje lenne a körmükre nézned...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
www.Napi.hu Online Kft. Napi.hu - Független üzleti és pénzügyi portál, benne magyar és nemzetközi hírek, elemzések, tőzsdei információk. Helye: Flórián tér 1. 2. emelet, Budapest, Budapest. 1033 Telefon: +36-1-506-0930. Telefax: +36-1-506-0931. .