A Lengyelországot kormányzó radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) pártja közölte: egy szakértői csapat segítségével kiszámolták azt a számlát, amelyet a németeknek kell az országnak fizetniük a második világháborúban elkövetett cselekményeikért - tudósított a gazeta.pl. A PiS jogászai úgy vélik, hogy a lengyelek nem kaptak megfelelő kártérítést háborús szenvedéseikért.

Ezek a bűnök nem évülnek el, miközben Európa államai közül Lengyelországot sújtotta a legerősebben a második világháború. Ezért ezt a kérdést napirenden kell tartani. Ennek szellemében képviselői javaslatot készítettek, amelyet elfogadott a Szejm kancelláriájának elemző irodája is. A cechet 40 oldalas dokumentumban hozták nyilvánosságra.

A számok

A lengyelek vesztesége 258 milliárd háború előtti zloty volt, ami az 1939 augusztusi kurzuson dollárra átszámítva körülbelül 48,8 milliárd amerikai dollár. Az összeg mai árfolyamon nagyjából 860 milliárd dollár. A dokumentum elismeri, hogy Németország 2004-ig kifizetett 732 milliárd zlotyt (körülbelül 173 milliárd euró, 208 milliárd dollár) egymillió lengyelnek.

Mivel azonban ez már sok-sok évvel a háború után történt, számos ember, akiknek járt volna a kártérítés, meghalt. Ebből adódik a PiS képviselőjének következtetése, miszerint a Lengyel Köztársaságnak jár a Német Szövetségi Köztársaságtól a kártérítés, azaz nem évül el.

A berlini kormány arra hivatkozva utasítja el a lengyel kérést, hogy Lengyelország 1953-ban feladta kártérítési igényeit - írta a Politico. Miután az ország 2004-ben csatlakozott az EU-hoz, az akkori varsói vezetés megerősítette ezt az álláspontot. A PiS parlamenti jelentése azonban arra hivatkozik, hogy 1953-ban szovjet ellenőrzés alatt lévő bábkormány állt az ország élén, ami ellenkezik a lengyel alkotmánnyal.

Támogatják

A kártérítés ötletét Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke, Lengyelország de facto irányítója vetette fel. Mivel a lakosság 63 százaléka támogatja a követelést az ellenzéki pártok óvatosan nyilatkoznak ezzel kapcsolatban. Elsősorban azzal utasítják el az ötletet, hogy a kártérítés felmelegítésének kétbalkezes, propaganda célokat szolgáló kísérlete több kárt okoz, mint amennyi hasznot hozhat.

A Politico emlékeztet arra, hogy az ügy újranyitása kétségeket ébreszthet Lengyelország jelenlegi határaival kapcsolatban. A háború után a Szovjetunió nagy területeket hasított le az ország keleti részeiből, amelyért cserében Németország rovására kapott régiókat nyugaton.

A háború utáni viszonyok felülírására irányuló törekvés aláássa a Németországgal kötött nemzetközi szerződéseket, amelyek biztosítják Lengyelország stabil nyugati határait - figyelmeztetett Andrzej Friszke történész professzor a Rzeczpospolitának nyilatkozva.