Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tokió városa egy olyan pályázattal nyerte el a 2020-as nyári olimpia rendezési jogát, amely szerint a legtöbb létesítmény maximum 8 kilométerre fekszik majd az olimpiai falutól. A japán főváros vezetése a drámai módon megemelkedett költségek miatt most felülvizsgálja a tervezett kiadásokat és kiszivárgott információk szerint azt javasolja, hogy néhány helyszínt vigyenek vidékre.

Előfordulhat, hogy az evezős és kenu futamokat például a fővárostól 400 kilométerre fekvő Tome városban rendezik meg. Úgy tűnik a riói olimpián tapasztalt szél és hullámzás is közrejátszhat - az NHK közszolgálati média szerint ezek ellen Tokióban nem álltak elő megbízható tervvel.

A Kyodo hírügynökség arról számolt be, hogy a tokiói kormányzat csütörtökre várt jelentésének ajánlásban szerepel az úszó, röplabda, evezős és kenu versenyek helyszíneinek módosítása. A rendezők korábban már más versenyszámokat is kitelepítettek a fővárosból. A kerékpáros futamokat például a 200 kilométerre fekvő Sizuoka kormányzóságban tartják majd.

Az előkészületekre árnyékot vetett, hogy el kellett vetni az Olimpiai Stadion eredeti terveit - mert azok túl drágának bizonyultak - és újra kellett tervezni az olimpiai logót is, mivel felmerült a plágium vádja. Juriko Koike, a város kormányzója augusztusban elhalasztotta az Olimpiai Falut és az Olimpiai Stadiont összekötő úton fekvő egyik tokiói halpiac felszámolását és elköltöztetését.

A korábbi olimpiákhoz hasonlóan a még csak előkészületi stádiumban lévő tokiói nyári játékokat is máris bírálatok sora éri. "Tokió már most válságmenedzselési üzemmódban van" - írta például a brit Guardian. A főváros előző kormányzója, Maszuzoe Joicsi júniusban lemondott a megugrott költségek miatt kipattant botrányban és egy pénzügyi vizsgálat is folyt az olimpiai kifizetések tisztaságáról - ez azonban nem talált rendellenességet.

Tokiónak azért is nagy kihívás az olimpia megrendezése, mert magasra tették a lécet. A szervezők azt ígérték, hogy ez lesz minden idők leginkább környezetbarát olimpiája. Emellett komoly pénzeket kell fektetniük a földrengésbiztos épületek építésébe és jól bejáratott intézkedéseket kell kidolgozniuk a katasztrófa esetére, hiszen legutóbb 5 éve volt pusztító földrengés a körzetben. Komoly kihívást jelentenek a hekker-támadások amelyek elhárítására szintén jelentős forrásokat kell fordítaniuk.

Tavaly több millió japán nyugdíjas adatait szivárogtatták ki és a kibervédelemben a központi és a fővárosi kormányzatnak, a rendőrségnek és a tűzoltóknak is össze kell majd hangolniuk tevékenységüket. A japán Kommunikációs Minisztérium közölte, hogy 50 ezer embert képeznek ki a következő négy évben az internetes támadások elhárítására és kezelésére, hogy megvédjék a város infrastruktúráját és az olimpiai oldalakat.