Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint 2014. első negyedévében a GDP arányos államadósság az eurózónában 92,7-ről 93,9, míg az EU 28 tagállamában 87,2-ről 88 százalékra emelkedett 2013. negyedik negyedévéhez viszonyítva. A 2013. első negyedévéhez viszonyítva az államadósság az eurózónában 92,5-ről ugrott 93,9 százalékra, míg az EU 28-ban 86,2-ről emelkedett 88 százalékra.

Az Eurostat szerint 2014. első negyedévében a részvényeken kívüli adósságállomány az eurózónában 79,3 százalék volt, míg az EU 28 tagállamában 80,9 százalékot tett ki, míg a hitelek 17,9 illetve 15,4 százalékot tettek ki, a készpénz és betétállomány pedig 2,8 illetve 3,7 százalékon állt. Az Eurostat közölte a kormányközi kölcsönöket (IGL) is, amelyek GDP-hez mért aránya az első negyedév végén az eurózónában 2,4, az EU egészében 1,8 százalékon állt.

Az államadósság alakulása Forrás: MNB

Ami a tagállamokat illeti, az Eurostat adatai szerint 2014. első negyedévében a legmagasabb államadóssága - nem meglepő módon - Görögországnak (174,1 százalék), Olaszországnak (135,6 százalék) valamint Portugáliának (132,9 százalék) volt, míg a legalacsonyabb rátát Észtországban (10 százalék), Bulgáriában (20,3 százalék) és Luxemburgban (22,8 százalék) mérte az Eurostat. Magyarország GDP-hez mért államadóssága 2014. első negyedévének végén az Eurostat szerint 84,3 százalékon állt.

Forrás: Eurostat
Kép: A nagyobb képért kattintson!

A tavalyi év utolsó negyedévéhez képest 19 tagállamban nőtt a GDP-arányos államadósság, hatban pedig csökkent, egyben - Észtországban - pedig stagnált. Magyarország ezúttal azon tagállamok között található, ahol a legnagyobb mértékben ugrott meg az államadósság rátája: a magyar ráta 79,3-ről 84,3 százalékra nőtt és ezzel az 5 százalékpontos emelkedéssel a második legnagyobb értéket mutatta a szlovén 7 százalékpontos növekedés után. A két országot Belgium és Portugália követi a harmadik helyen 3,9 százalékpontos növekménnyel.

Ezzel szemben negyedéves viszonylatban a legnagyobb adósságcsökkenés Lengyelországban volt, ahol a ráta 7,6 százalékkal esett, ezt Németország 1,1 és Görögország 1 százalékos mérséklődéssel követi.

Forrás: Eurostat
Kép: A nagyobb képért kattintson!

A tavalyi első negyedévhez viszonyítva az idei év első negyedévének végére hat tagállamban emelkedett GDP-arányos államadósság és 10-ben csökkent. A legnagyobb növekedést ebben a viszonylatban Ciprus könyvelhette el 24,6 százalékpontos ugrással, amelyet Szlovénia 23,9, Görögország 13,5 és Horvátország 9,9 százalékpontos emelkedéssel követ.

Ezzel szemben éves alapon a legnagyobb esést itt is a lengyel államadósság mutatja 7,7 százalékponttal, amelyet Németország 3,2, Csehország 2,2, Lettország 1,4 és Belgium 0,9 százalékponttal követ. Magyarországon az államadósság ráta a tavalyi negyedévhez képest 82,8 százalékról nőtt 84,3 százalékra, vagyis 1,5 százalékponttal emelkedett.