Szolgáltatások
Gazdaság
Vállalatok
Tőzsde
Adózás
Ingatlan
Mellékletek
Előfizetés
Napilap
2012. február 10., péntek 13:51   Barabás T. János

Nem kapták meg fizetésüket az államfők

Mintegy 23 ezer boszniai közalkalmazott januári fizetésének átutalását megtagadta a pénzügyminisztérium, még a három fős államfői testület se kapta meg a pénzét.

Egy bürokratikus hiba miatt Boszniában senki sem kaphatta meg januári fizetését, akinek az a költségvetésből jár. Nem jelentették meg ugyanis a hivatalos közlönyben a költségvetést, s amíg ez nem történik meg, addig nem lép hatályba a büdzsé, vagyis kiutalni sem lehet belőle - jelentette a Balkan Insight. Az ügy 23 ezer közalkalmazottat érint, köztük a három fős államfői testület és a kormány tagjait, a parlamenti képviselőket, a hadsereg tisztjeit.

Miután tavaly a pártok közti megegyezés hiánya miatt költségvetés nélkül működött az ország, idén szerették volna ezt elkerülni. Nagy nehezen létrejött a megállapodás, de a három társelnök közül csak az egyik aláírása szerepelt rajta, amikor megküldték a parlamentnek. Az december 31-dikén el is fogadta, de azt kérték, hogy a törvényeknek megfelelően ismét nyújtsák be, már a három társ-államfő aláírásával. Ez azonban azóta sem érkezett meg, s a pénzügyminisztérium ragaszkodik a törvények betartásához. Vagyis a büdzsé csak akkor jelenhet meg a hivatalos közlönyben - s léphet ezzel hatályba -, ha mindhárom társelnök aláírta, s csak ezt követően eszközölhet kifizetéseket a költségvetés terhére.

Hozzászólok
Ezt olvasta már?
11
22
33
44
55
hirdetés




Napi blog

Titokban pénzzel tömik a görögöket

Száz milliárd eurót pumpálhattak a görög bankokba. Menekülnek a "birkák" Dél-Európából.

Hazánk stabilan az utolsó - és a forint?

A régióban a magyar gazdaság helyzete a legrosszabb, s itt van a legkisebb esély a javulásra −...

Bonyolódik a tranzakciós adó ügye

A helyettes államtitkár távozhat posztjáról.

Foglalkoztatási csapdában a fiatalok

A helyzet javulására 2016-ig nem is lehet számítani.

Itthon még nincs pánik, de a helyzet ...

Általános pánikhangulat uralkodik Európában, a reflektorfényben ismét a görögök állnak. Az ország politikailag...
Árfolyamok
       
Partnereink

Mellékletek