Az előrehozott parlamenti választást október 15-én tartják Ausztriában.

Kurz a mintegy 250 oldalas választási programját három részben ismerteti, kedden az első, 32 témát átfogó mintegy 120 oldal bemutatása zajlott. Kurz a programot, amelyet többek között biztonságpolitikai, oktatási valamint egészségügyi szakértőkkel közösen dolgoztak ki, liberálisnak és keresztényszociálisnak, továbbá nagyravágyó, de megvalósítható tervnek nevezte.

A néppárt szigorítaná a szociális támogatási rendszert. A program szerint a jelenlegi tartományi szabályzás helyett országos szinten írnák elő a menekülteknek és az Ausztriában élő uniós állampolgároknak folyósítandó összeget. Kurz reményei szerint ezáltal 2022-ig 1,5 milliárd eurót tudna az állam megtakarítani.

A támogatás összege legfeljebb 1500 euró lenne háztartásonként, és lehetőség szerint elsősorban természetbeni hozzájárulás, vagyis németkurzusok való részvétel, lakhatási vagy ellátási juttatás formájában járna. A menedékkérők pedig az első öt évben 560 eurós havi segélyt kapnának fejenként. Jelenleg Bécsben mintegy 840 eurós támogatás jár személyenként, más tartományokban ennél kevesebb.

Eszerint csak öt éves tartózkodás és legalább egy évig fennálló munkaviszonyt követően lehetne részesülni teljes körűen az osztrák szociális ellátórendszerből. A jelenleg érvényben lévő szabályzás szerint a munkanélküli külföldiek már egy hónapos tartózkodás után igényelhetik a szociális támogatást.

A program megismétli Sebastian Kurz korábbi terveit, miszerint az Ausztriában dolgozó uniós polgárok külföldön élő gyerekei után folyósított szociális támogatást a származási ország szintjéhez igazítanák.

A néppárt a tervek szerint nem vezetne be újabb adókat, és nem csökkentené a nyugdíjak mértékét, de adóreformot hajtana végre. Csökkentené a vállalkozások és munkavállalók adóterheit, adómentessé tenné az első ingatlan vásárlását, és egy gyerek utáni évi 1500 eurós adókedvezményt vezetne be.

A program szerint a szociális ellátás, az állami kiadások és az adók csökkentéséből valamint foglalkoztatás növekedéséből nagyjából 12-14 milliárd eurót lehetne megtakarítani.

A nagyobbik koalíciós partner, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) szerint a néppárti elképzelések a társadalom középrétegét és a kisebb jövedelemmel rendelkezőket sújtaná, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szerint a menedékkérelemre jogosultak 560 eurós támogatása még így is túl magas lenne. Az ellenzéki Neos liberális párt saját gazdaságpolitikai elképzeléseit vélte viszontlátni a néppárti programban, a szintén ellenzéki Zöldek pártja pedig úgy vélte, hogy "a munkavállalókra vonatkozó veszélyes fenyegetés" az ÖVP elképzelése.

Hat héttel a választás előtt készült felmérések továbbra is határozott néppárti előnyt mérnek, a második-harmadik helyért pedig szoros szociáldemokrata-szabadságpárti küzdelmet jeleznek előre.