A Moody's Investors Service saját definíciói alapján nem törlesztőnek tekinti Görögországot az adósságcserébe bevont, görög jogi szabályozás alá eső államkötvényhányad esetében - közölte szombat hajnalban Londonban a világ legnagyobb hitelminősítő csoportja. A görög kormány előző nap jelentette be, hogy a görög szuverén adósság magánbefektetőinek jelentős többsége jelezte részvételi hajlandóságát az adósságátrendezési folyamat során megvalósuló kötvénycsere-programban.

Azokat a befektetőket is bevonhatják a görög kötvénycserében, akik önként nem vettek részt benne

A Moody's az európai és az amerikai piaci zárások után, közép-európai idő szerint szombat hajnalban Londonban közölte, hogy értesülései szerint a részvételi arány a határidőig elérte a 85,8 százalékot, vagyis ennyi magánhitelező hajlandó a portfólióiban tartott görög szuverén kötvényállomány cseréjére. A hitelminősítő szerint azonban a görög kormány által érvényesíteni tervezett kollektív fellépési záradék révén várhatóan az első körben kimaradt kötvénytulajdonosok "óriási többségét" is bevonják a kötvénycsere-tranzakcióba.

A kollektív fellépési záradék (collective action clause) azt jelenti, hogy ha a szuverén görög adósságot tartó magánbefektetők meghatározott hányada megállapodásra jut a görög kormánnyal mint kötvénykibocsátóval a hitelfeltételek módosításáról - ahogy ez a jelenlegi adósságcsere-program során megtörtént -, akkor e döntés a befektetők mindegyikére elvileg kötelező. A Moody's számításai szerint a kötvénycsere-program feltételei alapján megvalósuló diszkont - vagyis a befektetői veszteség - eléri a meglévő adósságállomány nettó jelenértékének legalább a 70 százalékát.

Nem változtat a Moody's a besoroláson - nincs is már lejjebb

A Moody's vonatkozó definíciói szerint ez a kötvénycsere értékvesztéssel megvalósuló adósságcserének (distressed exchange) minősül, és így az érintett adósságállomány tekintetében nem törlesztővé válásnak felel meg, mivel a csere az eredeti kötvényajánlati feltételekhez képest csökkentett pénzügyi kötelezettséget jelent - áll a hitelminősítő elemzésében. A cég közölte azt is, hogy mostani bejelentése nincs hatással az általa Görögországra érvényben tartott "C" adósosztályzatra, amely a Moody's osztályzati módszertanában a lehetséges legrosszabb adóskockázati besorolás. (A Moody's a többi hitelminősítőtől eltérően nem használ "D" vagy "SD" - default, vagyis nem törlesztői, illetve selective default, vagyis szelektív nem törlesztői - besorolásokat.)

A Moody's egy hete minősítette vissza a "C" kategóriába Görögországot, már akkor is azzal a becslésével indokolva a döntést, hogy az eddig kibocsátott görög kormánykötvények által eredetileg ígért kamat és tőke, valamint az adósságcsere alapján a befektetőknek nyújtandó új csomag értéke közötti különbség meghaladja majd a 70 százalékot. A cég a leminősítéshez fűzött elemzésében közölte azt is, hogy az új görög besorolásra nem állapít meg külön kilátást, tekintettel arra, hogy véleménye szerint "nagyon magas a kockázata" Görögország mint szuverén adós törlesztésképtelenné válásának, másrészt a "C" osztályzat a Moody's besorolási skálájának legalsó szintje, vagyis innen már nincs hova rontani a görög besorolást.

A Standard & Poor'snak és a Fitchnek volt hova minősíteni, meg is tették

Egy másik nagy hitelminősítő, a Standard & Poor's a múlt héten Londonban bejelentette, hogy a kollektív fellépési záradék visszamenőleges hatályú érvényesítése nyomán a Görögországra érvényben tartott hosszú és rövid futamú szuverén adósbesorolásait az addigi "CC", illetve "C" szintről "SD"-re - selective default, vagyis szelektív, a záradék által érintett kötvényadósság-hányad esetében nem törlesztő kategóriába - süllyesztette. Indoklásában az S&P kiemelte, hogy ha egy adósságkibocsátó egyoldalúan módosítja valamely adósságkötelezettség kibocsátásának eredeti feltételrendszerét és kondícióit, azt a hitelminősítő saját kritériumai alapján tényszerűen nem törlesztésnek tekintheti.

A legnagyobb európai hitelminősítő, a Fitch Ratings pénteken, néhány órával a Moody's állásfoglalása előtt jelentette be Londonban, hogy Görögország hosszú futamidejű szuverén hazai és küladósságának osztályzatát az eddig is rendkívüli befektetői kockázatokra figyelmeztető "C"-ről korlátozott mértékben nem törlesztői - restricted default, "RD" - szintre, a magánbefektetői adósságcsere-tenderbe bevitt, görög jogi szabályozás alá tartozó szuverén kötvénysorozatok besorolását "C"-ről "D"-re - default, vagyis nem törlesztő szintre - rontotta.

Aktiválódhatnak a cds-ek

Nem sokkal ezután a tőzsdén kívüli származékos befektetési termékek és swap-tranzakciók forgalmazását szabályozó globális testület, az International Swaps and Derivatives Association (ISDA) Londonban bejelentette azt az állásfoglalását, hogy Görögországban szuverén adósságátstrukturálási "hitelesemény" történt. E deklaráció jelentőségét az adja, hogy így az elfogadott definíciók alapján aktiválódhatnak a görög államadósság magánbefektetői által a görög szuverén törlesztési leállás kockázatára kötött piaci biztosítási csereügyletek (cds).

Az ISDA szintén azzal indokolta pénteki londoni végzését, hogy a görög kormány az adósságátrendezés során a görög jogszabályok hatálya alá eső államkötvény-sorozatokra kollektív fellépési záradékot érvényesített, és ez szűkíti a görög államadósság összes magánszektorbeli kötvénybefektetőjének jogát arra, hogy követeléséhez hozzájusson.