Nem tudni mi lesz a közalkalmazottakkal

A szakszervezeteknek sikerült meggyőzniük a kormányt arról, hogy nem érdemes elbocsátani a dolgozók tizedét a létszámhiánnyal küszködő járási hivataloktól. A közalkalmazottak egy részének nettó bére alig több mint 77 ezer forint.
Napi.hu, 2016. április 21. csütörtök, 08:54

A kormány immáron nem szándékozik idén tíz százalékkal mérsékelni a járási hivataloknál dolgozó közalkalmazottak létszámát - írta a Világgazdaság szakszervezeti forrásra hivatkozva. Az illetékesek belátták, hogy az érdekvédőknek igazuk van, amikor arra hívják fel a figyelmet, hogy ezekben a hivatalokban az alacsony keresetek és a létszámstop miatt 2,5-5 százalékos munkaerőhiány alakult ki.

Az új helyzetben azonban bizonytalanná vált, hogy miként óhajtja az ország vezetése karcsúsítani a közszférát. E képet csak homályosabbá áteszi az a múlt héten benyújtott, a járási hivatalok alkalmazottaira vonatkozó törvényjavaslat, amely a hatályos köztisztviselői törvénytől eltérő jogállást és sávosan emelkedő bérezést javasol.

A szakszervezetek szerint a járási hivatalok dolgozói nem feltétlenül kapják meg a megígért 30 százalékos béremelést, mivel átsorolások lesznek, megszüntetik a pótlékokat és a cafeteria egyes elemeit. A bérek bekerülnek egy nagy kalapba, amelyből újraosztják a pénzt, főként a vezetők szubjektív véleménye alapján. A járási szinten sokan alig keresnek többet havi nettó 77 ezer forintnál.

HOZZÁSZÓLÁSOK