Nem zárnak be vasárnap a szlovákiai boltok

A szlovák parlament a múlt héten utasította el azt a törvénymódosító javaslatot, amely az üzletek vasárnapi és ünnepnapi zárva tartását szorgalmazta.
Inforádió, 2014. november 9. vasárnap, 09:35

A boltok vasárnapi és ünnepnapi zárva tartására vonatkozó beterjesztés a kereszténydemokratáktól érkezett. A KDH állásfoglalásában úgy fogalmazott, elsősorban a gyerekes családoknak kívánnak segíteni. A javaslatot azonban a pozsonyi parlament elutasította.

A Polis közvéleménykutató-intézet legutóbbi felmérése szerint Szlovákia lakosainak több mint a fele ellenzi, hogy az üzletek vasárnap és ünnepnapokon nyitva tartsanak. A válaszadóknak arra a kérdésre kellett felelniük: "Beleegyezne-e a Munka Törvénykönyvének esetleges megváltoztatásába, amely értelmében vasárnap és ünnepnapokon betiltanák a kiskereskedelmi árusítást?"

A megkérdezettek 58,1 százaléka igenlő választ adott. Csupán 18,9 százalék vélekedik úgy, hogy mindenképpen nyitva kellene tartaniuk az üzleteknek ezeken a napokon, további 16,9 százalék azt vallja, hogy inkább tartsanak nyitva. A megkérdezett több mint 6 százaléka pedig nem tudott választ adnia kérdésre.

Szlovákiában az emberek nagy része ugyanakkor előszeretettel vásárol vasárnap. Az üzletközpontok általában tele vannak. Az egyik kereskedelmi bank szintén a közelmúltban közzétett felmérése alapján a 2013-as bankkártyás fizetések vizsgálatából kimutatható, hogy az élelmiszerbolti bevásárlások közül havonta egyet vasárnap intéznek az emberek. Szlovákiában a megyék többségében az vásárlók több mint 30 százaléka megy vasárnap boltba.

A munkáltatók viszont arra figyelmeztetnek, hogy a zárva tartásra vonatkozó rendelkezés elbocsátásokat eredményezne. Egyes kimutatások szerint az üzletek vasárnapi és ünnepnapi zárvatartásával 3500 munkahely szűnhetne meg Szlovákiában, elsősorban olyan pozíciók, amelyeket nők töltenek be.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

foldnyuzo, 2014.11.09 17:01

@matura:
Ma sütit vettem egy kis cukrázdában, lényegesen drágábbak mint a hipermarket. 1db krémest 200 Ft-ért adnak, a hiperben 99 a hasonló. A hiperben 200 ft-os süti már a drágább kategória, a kisboltban ez az alsó szint.
Ha a hipereket becsukatják emelkedik az árszínvonal. Mondhatja erre valaki a kicsi boltban sokkal finomabbat készítenek. Ismerem mind kettőt egyáltalán nem így van. Inkább ki mit szeret, de ez a kevés pénzzel rendelkezőknek nem öröm.
Egy négy tagú család a hiperek nélkül 500-1000 ft-al fizet többet a vasárnapi sütiért, ez havi szinten 2-4 ezer ft. KDNP szociális érzékenysége egyenló a nullával.
De nem csak süti van, más termékekkel is ez a helyzet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2014.11.09 14:12

Németek osztrákok bezárnak, mert ott gazdagok élnek, és nincsenek rászorulva, hogy tulórázzanak, mindig jut idő a bevásárlásra nyugodt körülmények közt. Nálunk csak a KDNP képviselők élnek ilyen jó körülmények közt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html