Német cégek álltak ki az oroszok mellett

Kétszáz kelet-európai érdekeltséggel rendelkező német vállalat biztosította támogatásáról az Északi Áramlat 2 gázvezeték megépítését és kifogásolta az Oroszország elleni amerikai szankciók meghosszabbítását.
Domokos László, 2017. július 27. csütörtök, 19:45

A mintegy kétszáz kelet-európai üzleti kapcsolatokban érdekelt német nagyvállalat képviseleti szervezete, az Ost-Ausschuss der Deutschen Wirtschaft (OA) Európa számára előnyös projektnek minősítette az Északi Áramlat gázvezeték második vezetékpárjának a megépítését.

Michael Harms, a szervezet elnökének szavaival "a vezeték megépítése javítana a kontinens gázellátásán és pótolni tudná a saját európai termelés csökkenése miatt keletkező hiányt és egyúttal nagyban hozzájárulna az árak stabilizálásához is".

Az OA elnöke szerint az Oroszország elleni amerikai szankciók kiterjesztése sérti az Oroszországgal üzleti kapcsolatban álló német és európai vállalatok érdekeit - írta az MTI.

Az új amerikai szankciók hatálya kiterjed az Északi Áramlat 2 projekt kivitelezésében részt vevő vállalatokra is, ami Michael Harms szerint "súlyos beavatkozás az európai energiaellátás szerkezetébe és az árak emelkedése mellett az európai vállalatok versenyképességének a romlásához vezet".

Az OA szerint az Egyesült Államok egyértelműen meg akarja akadályozni a német, holland, francia és brit vállalatok közreműködésével épülő Észak Áramlat 2 gázvezeték projekt megvalósítását. Michael Harms egyúttal annak az aggodalmának is hangot adott, hogy más együttműködési projektek is az Egyesült Államok látóterébe kerülhetnek, ami "Damoklész kardjaként lebeg az európai energiaipari cégek felett".

A Balti-tenger fenekén húzódó Északi Áramlat 2 gázvezeték 2019-re tervezett elkészülte után évi 55 milliárd köbméter földgázt szállítana Oroszországból Németországba a balti országok, Lengyelország és Ukrajna kihagyásával. A balti államok, Lengyelország és Ukrajna emiatt is ellenzik a projektet azzal vádolva Oroszországot, hogy politikai befolyása megerősítésére akarja kihasználni a gázszállítást.

Az OA szerint azonban a német-orosz gazdasági kapcsolatok már túljutottak a mélyponton és az amerikai szankciók kiterjesztése ellenére is fellendülőben vannak. Az idei első öt hónapban 28,49 százalékkal nőtt Németország oroszországi exportja, a teljes kereskedelmi forgalom pedig 32 százalékkal emelkedett. Az év hátra lévő részére és az év egészére pedig az OA korábbi becslésénél nagyobb, 20 százalékos növekedéssel számol. Az év elején az OA még 10 százalék forgalomnövekedést valószínűsített.

Az OA működési körébe tartozó 21 kelet-európai országgal folytatott német külkereskedelmi forgalom az év első öt hónapjában 22 százalékkal, 52 milliárd euróra nőtt. A térségbe irányuló német export pedig háromszor olyan gyorsan növekedett, mint a teljes német export. Kelet-Európa ismét nagyszerű növekedési lehetőségeket kínál a német gazdaságnak - fogalmazott Michael Harms, az OA elnöke.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Rodent, 2017.07.28 10:28

@Bahnsteig_Eins: Amennyi foldgaz a vegyiparnak es a kozlekedesnek kell, azt boven ki tudjak termelni az europai gazmezokon is. Nagy mennyiseg a futeshez kell, mashoz nem.
Marpedig a futes kivalthato arammal, amit egyre olcsobban megtermelhetnek nap- es szeleromuvekkel. A futes raadasul eleg jol utemezheto, angliaban peldaul mi is bereltunk olyan lakast, ahol hotarolos elektromos futes volt. Oszinten szolva nem is nagyon emlekszem olyanra, ahol gazfutes lett volna. Itt kanadaban is arammal futunk, nem gazzal. A gaz be sincs vezetve :))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2017.07.28 08:15

@Rodent: a földgáz a vegyipar és nehézipar fontos alapanyaga ill. energiaforrása. Ha azt Amerikából kellene beszerezni többszörös áron, az bedöntené a német, és mellesleg az európai ipart és gazdaságot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Rodent, 2017.07.28 04:55

Ezek tipikusan azok a cegek, amelyeknek tok mindegy mekkora kart okoznak hosszu tavon, ha rovid tavon realizalhatnak egy kis profitot. Ugyan igy szivatta meg magat a sok hulye, aki kitelepitette a gyartast kinaba, mert igy nagyobb volt az ev vegi jutalek, aztan meg sirtak, hogy a kinaiak lemasoltak a termekeiket es felaron kezdtek el teriteni a piacon nagy mennyisegben. Es termeszetesen ezek a hulyek vannak most felhaborodva, hogy a kinaiak kilora megveszik a nemet cegeket. Talan nem kellett volna helyzetbe hozni oket, es akkor nem lenne problema a munkanelkuliseggel sem Europaban. De a rovid tavu haszon fontosabb...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lomb, 2017.07.27 22:20

A Janus arcúak szerint az Északi Áramlat az energiabiztonságot növeli, annak ellenére, hogy orosz gáz jön rajta keresztül, míg a Déli Áramlat az orosz gázfüggőséget növelte volna.

Ím ilyen a IV. Birodalom politikája...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2017.07.27 21:00

Érdekes, érdekes...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html