Németország élesen bevándorló ellenes párja, az Alternatíva Németországért (AfD) országos tanácskozást rendez a hét végén, amelyen a résztvevők nem csupán a muzulmánokat veszik majd célba - írta a Bloomberg. Az Európai Központi Bank (ECB) és az euró is megkapja a magáét.

Az összejövetel előkészítő dokumentumaiból kiderült, hogy a berlini pénzügyminisztérium és az ECB is megkapja a magáét azért, mert felvetette a készpénzforgalom korlátozásának lehetőségét. Az elképzelés szerint 5000 euróban maximalizálnák a készpénzes fizetéseket és megfontolnák az 500 eurós bankjegy bevonását.

A nagy testvér figyel?

A cél a pénzügyi tranzakciók átláthatóbbá tétele lenne, hiszen például a bűnözők nagy pénzeket adhatnak egymás kezébe 500 eurósokban. Az AfD szerint azonban nem erről van szó, hanem arról, hogy Európa pénzügyi vezetői mindenki pénzügyeibe bele akarnak látni.

Ez egy mesterterv, amelynek célja a pénzügyi tranzakciók teles ellenőrzése - mondja Jörg Meuthen, a párt társelnöke. Az emberek minden kifizetését megfigyelhetnék - tette hozzá a kehli egyetemi közgazdász professzora. A párt hét végi stuttgarti konvenciójára készült dokumentumban azonban nem ez az egyetlen sajátos követelés.

Korlátoznák a körülmetélést

Az AfD szerint Németországnak partnerségre kellene lépnie Oroszországgal. Vissza kellene vonnia a globális felmelegedés megfékezése érdekében vállalt kötelezettségeit, miután ezt a veszélyt "hibás számítógépes modellek" alapján prognosztizálják.

További javaslatuk, hogy tiltsák be a férfiak körülmetélését, ha azt a muzulmán vagy zsidó vallási szokások miatt végeznék el.

Az legfőbb közellenségekről készült AfD-listát azonban az euró, az eurózóna és az utóbbi jegybankja, az ECB monetáris enyhítési programja vezeti. Az utóbbi keretében alacsonyan tartják a kamatokat és kötvényvásárlásokkal igyekeznek élénkíteni a gazdaságot. A radikális jobboldali párt azonban itt is mást lát.

Szivattyúzással vádolnak

Szerintük a minimális kamatokkal és a kötvényvásárlással átszivattyúzzák a pénzt az eurózóna jómódú országaiktól, ahol megtakarítanak az emberek, a gyengékhez, amelyek adósságokba verik magukat. Ez pénzügyi elnyomás, az ECB egyetlen hatalmas pénz-újraelosztó rendszerként működik - mondja Alice Weidel, szintén közgazdász, a párt vezetőségének tagja. Szerinte az európai jegybankot fel kell számolni, ami elkerülhetetlen, hiszen az eurózóna bukásra van ítélve.

Mario Draghi, az ECB elnöke a német Bildnek adott interjújában mintegy a pénzszivattyúzásra reagálva azt mondta, hogy a kamatok csak az alacsony infláció miatt kicsik, ha ez változik, a hitelköltségek is elindulnak felfelé.

Betiltanák az imára hívást

A mindössze hároméves AfD szakértők szerint azt a frusztrációt lovagolja meg, amelyet a második világháború óta nem látott bevándorlási hullám lassú és bizonytalan európai kezelése okoz. A pártot - a mérésektől függően - a szavazók 10-14 százaléka támogatja. A kormányzó konzervatív CDU 33, a nagykoalíciós partner szociáldemokrata párt 22 százalékon áll.

Úgy tűnik, a párt a másfél év múlva esedékes választások előtt csúcsra járatja populizmust. Erre utal, hogy betiltanák Németországban a mecsetek müezzinjeinek imára hívó énekét. A növekvő muszlim lakosságot a német állam nagy kihívásának tekintik. Ugyanakkor az ilyenfajta követeléseket a Németországi Muszlimok Központi Tanácsának elnöke, Aiman Mazyek a hitleri Németország idejére emlékeztető jelenségnek tartja.

Az AfD teljes erejével fújja a jobboldali trombitát - mondja Carsten Brzeski, az ING Diba AG vezető elemzője. Nem válogatnak az eszközökben: az ECB készpénz-visszaszorító ötleteit például senki sem akarja megvalósítani. Ugyanakkor az emlegetésével kiválóan lehet szavazatokat szerezni.