Nincs egyezség a "valaha volt legrosszabb megállapodásról"

Eredménytelenek az erőfeszítések az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalására, és elnapolták az újabb fordulót - jelentették be kedden Washingtonban.
Dzindzisz Sztefan, 2017. október 18. szerda, 08:51

Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) jelentése szerint minden kérdésben változatlanul nagyok a nézetkülönbségek a három ország - az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó - tárgyaló küldöttsége között, s a tárgyalások kedden Washingtonban zárult harmadik fordulója után sem látszott remény az 1994-ben született szabadkereskedelmi megállapodás megmentésére. A következő tárgyalási fordulót, amelyre Mexikóban kerül majd sor, november 17-re halasztották és bejelentették, hogy a tárgyalássorozatot 2018-ban is folytatják majd - írja az MTI.

A közös sajtótájékoztatón Robert Lighthizer amerikai főtárgyaló ismételten leszögezte: a megállapodáson jelentős változtatásokat kell végrehajtani, mert az egyezménynek "tisztességesnek kell lennie". Lighthizer hangsúlyozta, hogy "ha egyezségre akarunk jutni, akkor kicsit mindenkinek engednie kell". Egyúttal felhívta az amerikai vállalatok figyelmét is az áldozatvállalásra.

Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter, a kanadai delegáció vezetője viszont azt hangoztatta, hogy Washington a kereskedelmi kapcsolatokat illetően "vissza akarja fordítani az idő kerekét". Zavarba ejtőeknek nevezte az amerikai követeléseket.

Az Egyesült Államok kormánya - az egyes kereskedelmi részletkérdések mellett - azt javasolja, hogy az egyezményt minden öt évben közös megegyezéssel újítsák meg, de közös akarat híján a NAFTA szűnjék meg. A kanadai és a mexikói tisztségviselők "naplemente megoldásnak" keresztelték el a javaslatot, és álláspontjuk szerint ennek elfogadása rendkívüli mértékben megnövelné a bizonytalanságot, s ezzel elbátortalanítaná a beruházásokat is. Ebben az amerikai kereskedelmi kamara is egyetért a kanadai és a mexikói partnerekkel.

Donald Trump már a tavalyi elnökválasztási kampányban is a "valaha volt legrosszabb megállapodásnak" nevezte a NAFTA-t és azt ígérte, hogy vagy újratárgyalják az amerikai érdekeknek megfelelően, vagy felmondja az egyezményt. Robert Lighthizer ugyanakkor kedden hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok "nem tervezi a NAFTA felmondását".

HOZZÁSZÓLÁSOK