Több ok miatt növekvő feszültségben kezdődik a szocsi téli olimpia holnapután. Az erős biztonsági intézkedések ellenére jóval nagyobb a terrortámadás veszélye, mint korábban, és a homoszexuálisok jogaiért küzdő 40 civil szervezet felszólította a rendezvény támogatóit - a Coca-Colától a Samsungon és a Visán át a McDolald'sig -, hogy lépjenek fel a melegek jogait korlátozó oroszországi törvény ellen.

Soha egyetlen olimpia előtt nem beszéltek kevesebbet a sportról és a sportolókról, mint most, és nem volt olyan sötét előzménye a rendezvények, mint a 34 halálos áldozatot követelő volgográdi terrortámadás. A Volga menti város csak 600 kilométerre van Szocitól. Szakértők szerint a ezt olimpiát fenyegeti a valaha rendezett összes sportesemény közül a legnagyobb biztonsági kockázat.

Minden eddiginél

Egyes terrorista szervezetek közvetlenül megfenyegették az esemény résztvevőit és felfüggesztették a a civil célpontok támadásának moratóriumát. Az USA külügyminisztériuma figyelmeztette az Szocsiba utazó amerikai állampolgárokat, hogy legyenek éberek. A közelbe vezényeltek a Fekete-tengeren néhány hadihajót, hogy szükség esetén részt vegyenek az amerikaiak evakuálásában. Emellett a  híres amerikai Delta Force terrorelhárító alakulat volt tagjai által alapított TigerSwan civil biztonsági cég is ellát védelmi feladatokat az eseményen magánügyfelek megbízásából.

Szocsi lakói nyugodtabbak, mint a szakértők. Nem tartanak attól, hogy bárkinek baja eshet a játékok idején egy merénylet miatt. Ahogy egy helyi lakos a USA Today tudósítása szerint fogalmazott: több a katona és a rendőr itt, mint a lakó. Ez persze túlzás, de az egy a tízhez arány nem kevés. A négyszázezres város biztosítására valamivel több mint 40 ezer rendfenntartót vezényeltek ki.

Kép: MTI

Burkolt üldözés

A homoszexualitással kapcsolatos törvény - amelyet a múlt nyáron fogadtak el - bírsággal sújtandó bűntettek minősíti, ha erről a kérdésről bárki információt ad a 18 évnél fiatalabbaknak. A bírálók szerint a szabály tág értelmezése gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy a bárki nyilvánosan fellépjen a melegek jogainak védelme érdekében Oroszországban.

A jogvédők szerint ez a jogszabály ellentétes az olimpia szellemével is, amely a a békés versenyen túl egyenjogúságot hirdet a sportolók között. Vlagyimir Putyin orosz államfő a múlt héten minderre annyit reagált, hogy a szocsi rendezvényre várják a homoszexuális versenyzőket is.

Csúszópénzia

Az oroszoknak annyira elegük lett az olimpia szervezése körüli nyilvánvaló korrupcióból, az óriási túlköltekezésből, hogy a rendezvényt ma csak úgy emlegetik: "csúszópénzia". Az elemzők biztosra veszik, hogy a holnapután kezdődő játékokról inkább jut majd az emberek eszébe a rendezés csillagászati költsége - a becslések szerint 50 milliárd dolláros kiadás a magyar GDP több mint 40 százaléka -, mint a versenyek eredménye.

Nem a sportolók az olimpia kizárólagos versenyzői: azok a hivatalnokok és az üzletemberek is összemérték erejüket, akik öldöklő küzdelmet folytattak a rendezvény kapcsán megszerezhető óriási jövedelmekért - idézte a Los Angeles Times egy a játékokat körüllengő korrupcióval foglalkozó jelentés sorait. Az előzetes becslések 12 milliárd dolláros rendezési költséggel számoltak - a különbség eközött és a 40-50 milliárdos valós költség között világosan mutatja, hogy nem volt kicsi az olimpiai biznisz tétje.

Kép: MTI

Mertek nagyot álmodni

A tervek úgy szóltak, hogy két övezetet alakítanak ki a versenyeknek. Egyet a tenger partján, egyet pedig a környező hegyekben. Vlagyimir Putyin - akinek kedvenc projektje az olimpia - úgy gondolta, hogy egy az év minden szakaszában turistaközpontként működő várossá formálják Szocsit. Ennek tükrében fel sem merül, hogy a rendezvény bevételeinek köszönő viszonyban kellene lenniük a kiadásokkal.

A versenyek helyszíneinek építése mellett szálloda-, út- és vasútberuházások indultak fél évtizedre egyetlen gigantikus felvonulási területté téve a 300-400 ezer lakosú települést. Putyin világossá tette, hogy ezek a fejlesztések túlmutatnak a játékokon, amelynek büdzséje mindössze 6,4 milliárd dollár.

Mások is mertek

Az orosz elnöknek is szembesülnie kellett azonban azzal - ha nem is ismeri el -, hogy az építkezések kezdik egy gigantikus, 21. századi panama jellegét ölteni. Egy éve személyesen tájékozódott a helyszínen. Megállapította, hogy a dolgok nem jól állnak. Kirúgta az Orosz Olimpiai Bizottság elnökét, Akhmed Bilalovot akinek gondoskodnia kellett a RusSki Gorki síugróközpont tető alá hozásáról. Az elnöki közbelépés idején a költségek 267 millió dollárnál tartottak, ami hatszor volt nagyobb a tervezettnél.

Bilalov leváltása után elhagyta az országot, majd kisvártatva megvádolták sikkasztással. Putyin láthatóan nem von le tágabb következtetést ebből az esetből, mert vehemensen tagadja, hogy az olimpia a korrupció melegágyává vált volna. Kérünk mindenkit, akinek konkrét adatai vannak a szocsi olimpiai projekttel összefüggő korrupciós ügyekről, hogy ossza meg velünk ezeket az objektív információit - mondta nemrégiben újságíróknak.

Nagyot álmodni

A Korrupcióellenes Alapítvány civil szervezet a múlt hónapban listát közölt más részprojektek hasonló elszállásáról. A szervezet 45 milliárd dollár körüli összegre becsüli a teljes költséget, amelyből 25 milliárdot vállalt az állam, 10 milliárdot adtak állami tulajdonú vállalatok, 7,6 milliárdot pedig állami bankok. A privát szektor ezekhez képest szerény 1,6 milliárd dollárral járult hozzá a kiadásokhoz.

Az építési megbízásokat versenyeztetés nélkül ítélték oda. Arkagyij Rotenberg, Putyin közeli barátja öt olyan vállalatban rendelkezik tulajdonrésszel, amely mesés összegeket keresett azzal, hogy 20 olimpiai részprojektben vett részt.

A költekezés egyszerűen ámokfutássá vált - mondják orosz ellenzékiek. A nyitórendezvénynek is helyet adó központi stadion 700 millió dollárba került, ami 2,5-szöröse egy hasonló létesítmények építési költségének a világ bármely más részén. A korcsolyaközpontra 226,3 millió ment el, ami 2,4-szeres kiadás, a sí- és bobpályákra 76,5 milliót költöttek, ami 1,6-szor több a világ hasonló pályáinak költségénél.

Kép: MTI

Hiába álmodtak

Az orosz államfő azt ígérte, hogy az olimpiai létesítményeket a versenyek után lebontják, és átszállítják olyan helyszínekre, ahol ki tudják használni azokat. Ebből nem lesz semmi. (A 2012-es londoni játékok szervezői meg tudták oldani számos létesítmény áttelepítését.) Vitalij Mutko orosz sportminiszter nemrégiben kijelentette: egyetlen építményt sem visznek el Szocsiból. Következésképpen ott fognak elrohadni kihasználatlanul - figyelmeztetnek ellenzéki politikusok.

Jurij Marjan, egy helyi politikai vezető telefonon azt mondta a Los Angeles Timesnek: nem tudja szavakba önteni, mennyire csodálkozik Putyin kijelentésén, miszerint nem tud semmilyen jelentős korrupcióról. Ha ez így van, akkor az államfő az egyetlen ember Oroszországban, aki nincs tisztában ezzel a ténnyel. A városban és környékén végrehajtott beruházások irreálisan magas költségére utalva feltette a költői kérdés: Ok, ha ez nem a korrupció, akkor mi az?

A kóbor kutyák már vesztettek

A járványok felszámolásáért felelős szocsi vállalatnak, amelynek feladatai közé tartozik a gazdátlan állatok begyűjtése is, szerződést kötött az önkormányzattal arról, hogy az olimpia kezdetére eltakarítja a városból a kóbor kutyákat - tudta meg az AP a vállalkozás igazgatójától, Alekszej Sorokintól. A cégvezető nem nyilatkozott arról, hány állat összeszedésével számolnak, sem arról, hogy lelövik vagy elaltatják-e a kutyákat, illetve hogy hova teszik a tetemeket. Szocsiban több ezer kóbor eb kószál. Falkákba tömörülve szívesen tartózkodnak az olimpiai létesítmények környékén, ahol élelmet és menedéket találnak. Sorokin elmondása szerint a kutyák egy része megtámadja a gyerekek, és olyan sokan vannak, hogy egyikük a nyitóünnepség egyik próbáját is megzavarta. Állatvédők régóta tiltakoznak az ellen, hogy az orosz városokban lelövik a kóbor kutyákat, ám eddig hiába.