Nő az orosz fegyverexport

Az első félévi adatok szerint tovább nőtt Oroszország hadiipari exportja.
Napi.hu, 2014. november 6. csütörtök, 12:30

Az év eleje óta 7,7 milliárd dollár értékben kötött új szerződéseket külföldi megrendelőkkel hadiipari szállításokra Oroszország - jelentette be Vlagyimir Putyin elnök -, amivel a szektor teljes rendelésállományának értéke megközelítette az 50 milliárd dollárt.

A realizált szállítások értéke az első félévben 5,6 milliárd dollárt ért el, tavaly egész évben 9,8 milliárd dollárnyi fegyvert és hadianyagot adtak el külföldre. Ezzel az Egyesült Államok után a világ második legnagyobb fegyver exportőre Oroszország. Putyin a haditechnikai tanácskozáson azt mondta, hogy idén eddig 10 milliárd dollár értékben adtak el katonai cikkeket külföldön, ami az egész évre tervezett forgalomnak több mint 70 százaléka. Az elnök hangsúlyozta, hogy a hagyományos piacok védelme mellett a romló nemzetközi környezetben szükséges új piacokat és együttműködési formákat találni.

Az államfő haditechnikai tanácsadója, Vlagyimir Kozin szerint a nyugati szankciók nem hatottak az orosz fegyverexportra és sosem vezethetnek az ország hadiiparának összeomlásához - idézte a RIA Novosztyi.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lauda, 2014.11.06 13:02

Amerikát is a hadiipara huzza.... több kalasnyikovot a világba...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html