November 1-től a tagállamok képviselőiből (a munkacsoportokban ülő diplomatákból, nagykövetekből, vagy miniszterekből) álló EU-tanács munkájában megszűnik az az  európai integráció kezdete óta létező gyakorlat, hogy szavazáskor minden egyes tagállam bizonyos számú szavazattal rendelkezik, a döntéseket pedig - nem egyhangú döntéskor - minősített többséggel hozzák. Helyette átállnak az úgynevezett "kettős többség" rendszerére.

A jelenlegi - 2000-ben aláírt Nizzai Szerződésben rögzített - számsor szerint a máltai háromtól a négy legnagyobb EU-országnak járó huszonkilencig terjedő szavazattal rendelkeznek a tagállamok. A minősített többség eddig akkor állt fenn, ha legalább 15 ország összesen 260 szavazatot felmutatva tudott támogatni egy javaslatot.

A Lisszaboni Szerződés értelmében a november 1-től hatályba lépő új rendszerben egy javaslat akkor megy át, ha a tagállamok 55 százaléka - legalább 16 ország - és az uniós népesség 65 százaléka támogatja, tehát a feltételek nem vagylagosan, hanem mindkettőnek teljesülnie kell.

Abban az esetben, amikor a Tanács nem az Európai Bizottság vagy a külügyi és biztonságpolitikai főképviselő javaslatáról dönt - például a bel- és igazságügyi politika egyes kérdéseiben vagy a Külügyek Tanácsában, ahol a Bizottságnak nincs kizárólagos javaslattételi joga -, a szavazati küszöb a tagok 72 százalékára (21 ország) és a népesség 65 százalékára módosul.

A blokkoló kisebbséghez legalább négy tagállam ellenvéleménye szükséges, valamint az, hogy négyük a tagállamok népességének legalább 35 százalékát képviselje. Ennek hiányában a minősített többséget érvényesnek kell tekinteni.

Halasztások

A Lisszaboni Szerződés voltaképpen már 2009. december elsején hatályba lépett, de a döntéshozási rész beélesítését Lech Kaczynski akkori lengyel államfő kitartó követelésére 2014 novemberéig elhalasztották. Emellett Kaczynski az újítás elfogadásához még azt is kikötötte, hogy a 2014-es hatályba helyezés után is három évig érvényben maradjon egy olyan átmeneti időszak, amelynek során bármely tagország kérheti, hogy a döntésre továbbra is az eddigi minősített többségi szavazási rendszer szabályai szerint kerüljön sor.

Egy másik lengyel követelés az úgynevezett Ioannina-formula átmentését célozta, szintén sikerrel. Ez utóbbi lényege, hogy ha a blokkolni szándékozó országok között nincs meg az eredetileg rögzített küszöbszint, de rendelkeznek a blokkoló kisebbséghez szükséges lakosságszám legalább 75 százalékával - vagy a tagállami létszám 75 százalékával -, és ezek az országok ezt kérik, akkor az elnökség elhalasztja a szavazást. Ezután "ésszerű határidőn belül és az uniós jog által meghatározott kötelező határidők" betartásával megpróbál kompromisszumot találni a felek közt. Erre pontos határidő nincs.

A formula 2017. április 1. után is hatályban marad, csak megváltozott feltételekkel. Eszerint, ezt követően a döntéshozási folyamat megállításához szükséges aránynak 55-55 százalékát kell tudni felmutatni mind a népességszám, mind pedig a tagállami létszám tekintetében (a 2014. november 1. és 2017. március 31 között érvényes 75 százalék helyett).

Végül, a szerződést véglegesítő 2007-es lisszaboni EU-csúcson - szintén lengyel követelésre - egy meglehetősen bonyolult eljárással biztosították a tagállamok, hogy az úgynevezett Ioanninai kompromisszumot csak egyhangú döntéssel lehessen módosítani, miközben ehhez nem lesz szükség újabb kormányközi konferencia összehívására, miután a záradék nem került be a reformszerződés főszövegébe. (A záradék szövegét egy egyszerűen módosítható határozattervezet tartalmazza. Emellett viszont egy - a Szerződés részét képező - jegyzőkönyvben rögzítették, hogy a határozattervezet szabályait csak egyhangúlag lehet megváltoztatni - ezzel biztosítva, hogy Varsó belegyezése ugyan szükséges legyen, de mégse kelljen a bonyolult szerződésmódosítási eljárást lefolytatni.)

Magyarország súlya csökkent

Szakemberek szerint pusztán a számarányokat nézve az új szavazati rendszer hozadéka összességében inkább kedvező - még ha a kisebb országoknak nem is feltétlenül előnyös. Kalkulációk szerint az új rendszerben hat és félszer annyi országkoalíció lehetősége létezik, ami meg tud szavazni egy döntést, mint a régiben - vagyis pusztán matematikailag az új szisztéma hat és félszer hatékonyabb.

Ha az egyes tagállamok szavazati súlyát nézzük, az új rezsim egyértelmű nyertese a négy legnagyobb ország - Németország, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország -, de közülük is elsősorban Németország. Berlin szavazati súlya a nizzai 7,8 százalékról 11,9 százalékra nő, a három másik nagyé pedig 7,8 százalékról 8,5-8,7 százalékra.

A hat legkisebb állam is nyer valamennyit: Málta, Luxemburg, Ciprus, Észtország, Szlovénia és Lettország. A legnagyobb vesztes Lengyelország és Spanyolország. Az ő súlyuk a nizzai rezsimben 7,4 százalék, az újban 6-6,1. A többi ország - Hollandiától lefelé Litvániáig - mind veszít egy kicsit. Magyarország szavazati súlya amúgy 3,7 százalékról 2,8 százalékra csökkent.