Martin Schulz a német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke kiterítette első aduját a koalíciós tárgyalások előtt. Az új kormány csak akkor kaphatja meg a pártja támogatását, ha határozott lépéseket tesz az EU megerősítés felé. Szakértők szerint ez biztos jele lehet annak, hogy az SPD beáll Emmanuel Macron francia államfő reformjavaslatai mögé - írja a Finacial Times (FT)

Az utóbbiak lényege az eurózóna integrációjának szorosabbra fűzése azon az áron is, hogy azok az EU-tagállamok, amelyek nem vezették be az eurót, ez esetben háttérbe szorulnának, azaz kialakulhat a kétsebességes Európa. Schulz ezzel a követeléssel válaszolt Angela Merkel kancellár nyilvános javaslatára, amelyben kezdeményezte a koalíciós egyeztetések megkezdését. Az FT mindezt úgy értékeli, hogy az EU reformja kulcsszerepet kaphat az egyeztetéseken.

Nem kell félni!

A korábbi koalíciós egyeztetés a liberális párttal (FDP) és Zöldekkel azon bukott el, hogy az előbbi élesen ellenzi a Macron-féle kezdeményezést, amelynek része lehet egy közös pénzügyminiszter kinevezése, egy közös költségvetés összedobása és az Európai Stabilitási Mechanizmus megerősítése úgy, hogy az az IMF mintájára segíthesse az eurótagállamok pénzügyi stabilitásának megőrzését.

Schulz ugyanakkor nem adta fel, hogy legyen egy tartalék terve a koalíciós egyeztetés kudarca esetére. Nyilatkozatában megjegyezte, hogy nincs garancia a sikerre, a történet vége egy újabb választás lehet, amelytől "nem kellene senkinek megijednie".

Sokba lesz

Frank-Walter Steinmeier államfő mintegy közvetítőként csütörtökön ülhet tárgyalóasztalhoz Merkellel, Schulzcal és Horst Seehoferrel, a bajor CSU vezetőjével. Ezzel kezdődhetnek meg a nagykoalíció feltételeit fürkésző egyeztetések. A hét elején nyilvánvalóvá vált, hogy az SPD nagy árat kérhet az együttműködésért, miután az alternatív koalíció lehetősége elveszett a CDU/CSU számára.

A párt vezető politikusai igyekeznek növelni az elvárások listáját. A szociáldemokraták Észak-Rajna-Vesztfáliában működő szervezete, amely a párt egyik legerősebb bázisa máris elővezette, hogy nyugdíjemelést, a nagy vagyonok megadóztatását és a magán-egészségügyi biztosítások eltörlését (azaz az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés egyenlőbbé tételét) akarja.

Nem oda Buda!

Mindhárom követelés kiütheti a biztosítékot a konzervatív pártszövetségnél. Merkel nem maradt adós a válasszal. Egy videóra felvett előadásban azt mondta, hogy az új kormánynak tartania kellene magát a munkabéren felüli munkaerőköltségek arányának 40 százalék alatt tartásához - adta hírül a Reuters.

Az egymást követő német kormányok 1998 óta egyetértettek abban, hogy a munkaerő teljes költségében belül 40 százalék alatt kell tartani a béren felüli részeket, azaz a munkaadók és munkavállalók tb-járulékait (kivéve a baleset-biztosítást). Emellett Merkel szerint folytatni kellene beruházásbarát befektetési politikát és a költségvetés egyensúlyának javítását.

A nyitókép forrása: John Thys/AFP