BUX
38123

Obama befagyasztotta a béreket

Barack Obama amerikai elnök hétfőn Washingtonban bejelentette, hogy két évre befagyasztja a szövetségi polgári alkalmazottak bérét.

MTI-Eco, 2010. november 29. hétfő, 20:52

A bérstop 2011-re és 2012-re vonatkozik. Az intézkedés nem terjed ki a katonákra, de a Pentagon polgári alkalmazottjaira igen. Az intézkedéstől a szeptemberben elkezdődött 2011-es pénzügyi évre 2 milliárd dolláros megtakarítást vár az elnök.A takarékossági intézkedések következtében a következő 5 évben 28 milliárd, egy évtized leforgása alatt pedig 60 milliárd dollárt kíván megtakarítani a kormányzat.Az indoklás szerint magánszféra és a családok után a kormányzati alkalmazottjainak is meg kell húzniuk a nadrágszíjat az államháztartási hiány csökkentése, és növekedés felgyorsítása érdekében. Obama szerint a bejelentett intézkedés az első lépés a költségvetési egyensúly helyreállítása felé, amelyet több más hasonló intézkedés fog majd követni. Utalt rá, hogy a héten elkészül annak a kétpárti bizottságnak a jelentése, amelynek feladata az volt, hogy felmérje: miként lehetne csökkenteni a tetemes költségvetési hiányt. A dokumentum alapján az elnök szerint kétpárti párbeszédet kellene indítani a büdzsé egyensúlyának helyreállításáról.Obama emlékeztetett rá, hogy közvetlenül hivatalba lépése után befagyasztotta a Fehér Ház vezető munkatársainak fizetését, s a tavalyi költségvetésben a többi vezető politikai kinevezett bérét is rögzítette. Az érintettek körében eltöröltette a prémiumot is. Az elnök rámutatott, hogy az eddig a kormányzata által előterjesztett mindkét költségvetésben 20-20 milliárd dollárnyi megtakarítást ért el, mintegy 120 fölöslegesnek ítélt program eltörlésével.Az elnök bejelentette: célja, hogy 2012 végéig 50 milliárd dollárt spóroljon meg a "helytelen kiadások" felszámolásával.