Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kitért rá, hogy Joe Biden amerikai alelnök hamarosan találkozik Lengyelország, valamint a balti államok elnökeivel és a jövő héten maga is Európába látogat.

"Üzenetünk világos lesz, NATO-szövetségesként ünnepélyesen elköteleztük magunkat a kollektív védelmünk mellett és fenn fogjuk tartani ezt az elkötelezettségünket" - hangoztatta az elnök a Fehér Házban megtartott sajtóértekezletén. Barack Obama kijelentette, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió nem ismeri el a krími népszavazást, mert az nyilvánvalóan megsértette mind az ukrán alkotmányt, mind a nemzetközi jogot.

Az elnök közölte, hogy a lépés miatt Washington mozgósítani fogja nemzetközi partnereit Oroszország elszigetelése érdekében. Bejelentette, hogy szankciókat hirdetett ki 11 orosz és ukrajnai tisztségviselő ellen, akiket felelősség terhel az ukrajnai orosz katonai beavatkozás, illetve az ország demokratikus folyamatainak és intézményeinek aláásása miatt. További büntetőintézkedéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha Moszkva sem hagy fel az eddigi irányvonalával. Hangsúlyozta, hogy a további provokációk tovább erősítik Oroszország elszigeteltségét, tovább csökkentik szerepét a világban és ártanak a gazdaságának.

A szankciók sújtotta személyek között van Vlagyiszlav Szurkov és Szergej Glazjev, Vlagyimir Putyin orosz elnök bizalmas tanácsadói, Leonyid Szlutszkij, a duma (az orosz törvényhozás alsóháza) volt szovjet tagköztársaságokkal foglalkozó bizottságának vezetője, Valentyina Matvijenko, a szövetségi parlament felsőházának elnöke, Andrej Klisasz, a felsőház alkotmányügyi és jogi bizottságának elnöke, Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes, Jelena Mizulina duma-képviselő, Szerhij Akszjonov, a Krím "miniszterelnöke", Vlagyimir Konsztantyinov, a krími parlament elnöke, Viktor Medvegycsuk, az Ukrán Választás nevű társadalmi mozgalom vezetője és Viktor Janukovics volt ukrán elnök.

Az elnök által kiadott intézkedés szerint a korlátozások ugyancsak ki fognak terjedni az orosz kormány tisztségviselőinek és a hadiipar képviselőinek az amerikai pénzügy- és a külügyminiszter által megállapított körére. A szankciók Putyin elnököt nem érintik.

"A mai lépések azt az erőteljes üzenetet küldik az orosz kormánynak, hogy következményei vannak azon cselekedeteiknek, amelyekkel megsértik Ukrajna szuverenitását és területi épségét, beleértve a Krím leválasztásáról folytatott törvénytelen népszavazást támogató cselekedeteiknek" - mondta az amerikai elnök, ismételten hangsúlyozva, hogy az ukránoknak maguknak kell meghatározniuk a sorsukat.

Barack Obama ugyanakkor kifejezte meggyőződését, hogy van még mód a diplomáciai rendezésre. Ehhez szerinte arra lenne szükség, hogy Moszkva a Krímben tartózkodó orosz csapatokat vonja vissza bázisaikra, támogassa a nemzetközi megfigyelők Ukrajnába telepítését és bocsátkozzon tárgyalásokba az ukrán kormánnyal, amely a tavaszi választásokra történő felkészülés közben nyitottnak mutatkozott az alkotmányreformra.