BUX
38657

Önti a pénzt a gazdaságba a japán kormány

A japán kormány szerint 2 százalékkal növelheti az ország gazdasági teljesítményét és 600 ezer új munkahelyet teremthet az az összesen 20,2 ezer milliárd jenes (mintegy 50 ezer milliárd forint) élénkítőcsomag, amelyet a miniszterelnök csütörtöki jóváhagyását követően pénteken jelentett be a kabinet.

MTI, 2013. január 11. péntek, 07:47

A csomagtól - amely a legnagyobb kormányzati élénkítés a gazdasági világválság kitörése óta a szigetországban - a kabinet azt reméli, hogy azzal Japán "búcsút int a gazdasági visszaesésnek, az erős jennek, az árak esésének és a bérek és foglalkoztatás csökkenésének". A csomagból a központi kormány 10,3 ezer milliárd jent áll, a helyi önkormányzatok és a magánszektor pedig még egyszer ennyit fog elkölteni a recesszióból való kilábalás és a defláció letörése érdekében.

A keretet infrastrukturális közberuházásokra, innovációs támogatásokra, a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelgaranciákra, a japán cégek külföldi felvásárlásainak ösztönzésére, valamint a 2011-es földrengés és cunami utáni újjáépítés felgyorsítására és katasztrófavédelmi fejlesztésekre fogják költeni.

Az élénkítést egy jövő kedden elfogadásra kerülő, 13,1 ezer milliárd jenes költségvetés-kiegészítésből finanszírozza a kabinet, amelyhez további 5 ezer milliárd jen értékben bocsájt majd ki "újjáépítési kötvényeket" a már jelenleg is a GDP-je kétszeresét meghaladó államadóssággal küzdő Japán. Az élénkítés mellett az extrabüdzséből 2,8 ezer milliárd jut majd nyugdíjkifizetésekre is. Abe Sindzó kormányfő(képünkön)  pénteken közölte, hogy az élénkítéshez a jegybanknak is hozzá kell járulnia, amelytől "agresszív monetáris lazítást" és "egyértelmű inflációs cél meghatározását" várja a kormány. A bejelentést követően a jen két és fél éves mélypontra esett a dollárral szemben, a tokiói értéktőzsde indexe pedig 23 hónapos csúcsot döntött. Ugyanakkor elemzők abbéli aggodalmaiknak is hangot adtak, hogy a két hete hivatalba lépett új kabinet a fiskális fegyelmet figyelmen kívül hagyó lépései hosszabb távon kockázatosak lehetnek az ország adóssághelyzetének fényében. A csomag bejelentésével párhuzamosan közzétett adatok szerint Japán tavaly novemberben története második legnagyobb folyó fizetési mérleg hiányát regisztrálta, a 222,4 milliárd jenes passzívum messze alulmúlta az elemzői várakozásokat. A csütörtökön publikált - a legfőbb gazdasági mutatókból összeállított - kompozitindex pedig sorozatban a nyolcadik hónapban mutatott esést novemberben, megerősítve azon félelmeket, miszerint a szigetország 2012 negyedik negyedévében is recesszióban volt. A japán GDP 2012 harmadik negyedévében évesítve 3,5 százalékkal csökkent, annak ellenére, hogy az előző kormány októberben és novemberben is egy-egy kisebb gazdaságélénkítő csomaggal próbálta beindítani a növekedést, s a jegybank több ízben növelte eszközvásárlási programját. A Bloomberg által megkérdezett elemzők a negyedik negyedévre 0,6 százalékos visszaesést, 2013 első negyedévére pedig 1,6 százalékos növekedést várnak.