Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Margaret Thatcher temetésén részt vevő állam- és kormányfők között lesz egy, aki sokak szerint jobban tenné, ha nem képviselné országát. A részvétel azonban kiskaput nyitott Orbán Viktor magyar miniszterelnök előtt, hogy ne vegyen részt az új magyar alaptörvény európai uniós vitáján, ne nézzem szembe annak bírálóival, köztük José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével - írja a Guardian véleményrovatában megjelent cikkében George Szirtes. Magyarország rossz megítélése a nyugati sajtóban balliberális hazugságokon alapul - állítja a budapesti kormány, amely szerint az országban minden rendben van a demokráciával. A kormányzó jobb-közép Fidesz bírálata - ennek alapján - egyben Magyarország támadása. Következésképpen a Fidesz gyakorlatilag maga Magyarország.

Az állítólagos hazugságok azonban azóta jelennek meg, amióta a Fidesz 2010-ben hatalomra került. A földindulásszerű győzelem lehetővé tette Orbán Viktor kormányfőnek, hogy megváltoztassa az alkotmányt. Mi lehet ezzel a baj? - teszi fel a szónoki kérdést a Guardian cikkírója. Ezt követően hosszan sorolja a nyugati sajtóban és az uniós bírálatokban megjelent kifogásokat a bírók kötelező nyugdíjba küldésétől kezdve a nemzeti bank függetlenségének csorbításán át az alkotmánybíróság jogainak korlátozásáig.

Vissza a múltba

Szirtes kimerítő listát prezentál az angolul tudó olvasóknak a kormánypárt további "viselt dolgairól". Megemlíti az ismert színházai igazgatók eltávolítását, a filmipar leépítését, neves személyiségek - Heller Ágnes, Kertész Imre - démonizálását, az ellenzéki média anyagi ellehetetlenítését. Ezzel egyidejűleg tolerálják a zsidó- és a cigányellenes hangokat köztük Bayer Zsolt Fidesz-alapító, Orbán közeli barátja írásait, kitüntetést adtak a szélsőjobb kultikus figuráinak (majd a tiltakozások hatására egyet visszavontak közülük).

Mint minden más kormány, Orbáné is elődeire mutogat, ám ennek ellentmond, hogy 2010 óta megugrott a fiatalok elvándorlása. Félmillióan kerestek külföldön munkát, közülük becslések szerint százezren Nagy-Britanniában. Horthy Miklós, akinek vezetése alatt Magyarország szövetségre lépett a náci Németországgal szobrokat kap - az ellenzék létezik ugyan, de egyre fogy körülötte a politikai-kulturális levegő. A kormány gyors ütemben süllyed vissza a múlt század 30-as éveinek világába.