Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Németország a világ legnépszerűbb országa - derült ki a BBC World Service idei felméréséből. A brit sajtóorgánum 2005 óta minden évben elkészítteti ezt a listát, idén a GlobeScan és a PIPA közvélemény-kutató vállalatok végezték a vizsgálatot 16 ország 26 ezer állampolgárának személyes vagy telefonos megkérdezésével. A válaszadóknak arra a kérdésre kellett felelniük, hogy szerintük egy adott ország inkább pozitív vagy inkább negatív hatást gyakorol-e a világra.

A Németország három százalékponttal javította pozitív megítélését tavaly óta, a rossz értékelést adók összesítése alapján eggyel csökkent negatív osztályzata. Az afrikai Ghánában például 84 százalékos indexet ért el Európa legerősebb országa, míg a megkérdezett görögök többsége károsnak tartja a németek befolyását a világ dolgaira. Németország tavaly a második helyen végzett Japán mögött, amelynek nagyot, 58 százalékról 51 százalékra zuhant népszerűségi indexe.

Aúú EU

Az Európai Unió megítélése valószínűleg azért nem romlott jelentősen, mert tavaly már a közvélemény-kutatás készítésének történetében a legalacsonyabb szintre esett. Egy százalékponttal, 49 százalékra fel tudott kúszni a közösség pozitív indexe, ám az átlag mögött jelentős mozgás tapasztalható. A németek körében 14 ponttal zuhant az EU elfogadottsága, és a kanadaiak, illetve az amerikaiak véleménye is romlott. A felmérés kezdete óta először több brit látja negatívan (47 százalék), mint pozitívan (42 százalék) az uniót.

A legnagyobb javulást Nagy-Britannia érte el egy év alatt, négy százalékponttal nőtt azok aránya, akik szerint a szigetország inkább pozitív hatással van a világra. Kína és India megítélése viszont jelentősen hanyatlott, amivel megfordult az elmúlt évek javuló trendje. Kína a felmérés készítésének kezdete óta nem szerepelt olyan rosszul, mint idén. A sereghajtók évek óta változatlanok, az utolsó helyezett, Irán megítélése éppen ellentétes Németországéval.

Országok megítélése* (százalék)
Inkább pozitívInkább negatív
Németország5915
Kanada5513
Nagy-Britannia5518
Japán5127
Franciaország4921
Európai Unió4924
Brazília4621
Egyesült Államok4534
Kína4239
Dél-Korea3631
Dél-Afrika3530
India3435
Oroszország3040
Izrael2152
Észak-Korea1954
Pakisztán1555
Irán1559
*Válaszok arra a kérdésre, hogy az adott ország hatása a világra inkább pozitív vagy negatív? Arányok a válaszadók százalékában.
Forrás: BBC